Antal Attila írása

Orbán Viktor kijelentette, hogy vége van az alkotmányos viták korszakának. Talán érthető (de semmiképpen nem megérthető!), hogy a negyedik Alaptörvény-módosítással az ágya alá lófejet kapott AB miért asszisztál a színjátékhoz, az viszont kevésbé, hogy Mesterházy Attila miért penget hasonló húrokat!

A miniszterelnök egy jól koreografált vizit keretében május 23-án – szándékoltan a negyedik Alaptörvény-módosításról szóló alkotmánybírósági határozat kihirdetése után – éppen az Alkotmánybíróság épületében jelentette ki, hogy véget ért a „megfelelő hosszúságú és megfelelő mélységű, jogászi szempontból pedig szép és izgalmas” alkotmányos viták időszaka. Érvei közül elsőre az tűnhet a legerősebbnek, hogy az AB úgy találta, hogy az alkotmányozó hatalom szabályosan fogadta el az Alkotmányt – megjegyzem ez is teljesen fals, hiszen a bírák nem az Alaptörvényről, hanem annak negyedik módosításáról mondtak verdiktet.

Orbán Viktor hangsúlyozta továbbá, hogy meg kell adni a testületnek a neki kijáró tiszteletet, hiszen erős alkotmányos rendszer nem létezhet erős alkotmányvédelem nélkül. De a tündérmese még nem ér itt véget, hiszen a kormány eddigi „vállalásit” megerősítve, a miniszterelnök utalt arra, hogy komolyan veszik azt a szabályt, hogy ha az államadósság ötven százalék alá csökken, akkor az AB ismét korlátok nélkül foglalkozhat a költségvetési és adókérdésekkel (ez egyrészt nem holnapután lesz, másrészt pedig egyébként is benne van az Alaptörvényben). Új vállalásként pedig azt tette, hogy a parlament nem fogad el olyan alkotmánybírósági törvényt, amelyről előzetesen ne sikerült volna megállapodni a testülettel. Paczolay Pétertől felvezetőjéből pedig megtudhattuk, hogy AB-törvény szabályozása lehetővé teszi a hatékony alkotmánybíráskodást, azonban talán az sem árt, hogy a kormány és az Országgyűlés olykor hallgat a taláros bírákra.

Ennyi!

Azután, hogy az alkotmányozó mind az 1989-es Alkotmányban, mind az Alaptörvényben jelentősen csorbította az AB jogköreit, a kommunikációjában pedig puhára klopfolta, addig, hogy a negyedik Alaptörvény-módosítás még az Alaptörvény előtti AB-határozatokat is likvidálta! Ez a viharvert és demoralizált testület alkalmas a hatékony alkotmányvédelemre? (Megjegyzem, hogy egy hete kissé más volt még a leányzó fekvése. Ekkor ugyanis Paczolay még azt mondta, hogy az AB hatékonysága szempontjából nem lényegtelen, hogy a kétharmados parlamenti többség akár az Alaptörvény megváltoztatásával vagy a testület hatáskörének szűkítésével is kész reagálni egy-egy alkotmányértelmezésre.)

De akkor mi történt itt? Hol vagyunk már Kövér László márciusi kijelentésétől a Heti Válaszban, mely szerint „[k]i is a demokrata? Én, aki szerint a nép szabad döntésén múlik az ország iránya, aztán négy év múlva lehet korrigálni, vagy az, aki a nép iránti bizalmatlanságában egy szűk grémiumtól várja, hogy a csillagok állásából, belekből és madárcsontokból olvassa ki, hogy alkotmányosságisten mit üzen a földi halandóknak?”. Vajon kormánypártok hirtelen jobb belátásra tértek és elkezdték imádni „alkotmányosságistent”?

Nem, a Fidesz-KDNP szigorúan monoteista maradt és csak a saját maga által kreált istenségben hisz! Ha jól gondolom egy üzlet megkötésének lehettünk tanúi: Orbán Viktor 2013-ban aratni szeretne, tehát termés kell hozzá! Ehhez pedig az szükséges, hogy az Alaptörvényt élvezni és mutogatni tudja a kormánytöbbség, mint az elmúlt ciklus legfényesebb gyémántját, amit nem károsíthat továbbá egy izgága AB – amúgy is jelentős darabot tört le belőle az Átmeneti rendelkezések megsemmisítésével. Orbán Viktor tehát megnemtámadási szerződést kötött az AB-vel, melynek a következő feltételei lehettek: az AB az ombudsman beadványát visszautasítva teljesen nyilvánvalóan kimondja azt, hogy nem fog az Alaptörvényhez tartalmi szempontból hozzányúlni, cserébe kap egy kis tiszteletet (már amennyire az lehet egy ilyen diktátum), valamint a taláros bírák tudomása nélkül nem nyúl a kormányzat az AB törvényhez. (Utóbbi szerintem nettó zsarolás volt, hiszen az AB-törvényt már rég elfogadták és nem volt napirenden a módosítása sem.) Mivel a negyedik Alaptörvény-módosítással az AB gyakorlatilag egy lófejet kapott az ágya alá (értsd: ha továbbra is vehemens lesz a testület, akkor bármi elképzelhető), ez a megnemtámadási paktum kifejezetten jó üzletnek tűnhetett!

A dolgok tehát a helyükre kerültek: tényleg lett „béke, szabadság és egyetértés”! Ezzel már lehet kampányolni, a Magyar Pedagógus Karnak pedig már van mihez hűnek lenni!

Van tehát rendszer ebben az őrületben, az már más kérdés, hogy a vesztes szokás szerint az állampolgár és az alkotmányosság: hiszen amint arra felhívtuk a figyelmet, az alku alapját jelentő AB-határozatban a taláros bírák nem csupán az Alaptörvény felülvizsgálatáról mondtak le, hanem legitimálták alkotmányozó hatalom korlátlanságát és azt, hogy bármilyen alkotmányellenes tartalommal megtölthető az Alaptörvényt!

Az azonban már végképp furcsa, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezére is a „közjogi viták vége” című nótát fújja, hiszen egy HVG-s interjúban azt mondta, hogy a politika nem szűkülhet le a közjogi kérdésekre, ennél sürgetőbb a gazdasági és szociális válságkezelés. Sőt, Mesterházy Attila olyan optimista, hogy szerinte a mostani Alaptörvénnyel – ha nincs más lehetőség – egy kormányváltás esetén is lehet kormányozni. A dolog természetesen érthető (megint csak nem megérthető!), hiszen a pártvezér azt érzékeli, hogy a közjogi viták nem fontosak az embereknek és ezzel nem lehet választást nyerni. Lehet, hogy Ő is a Századvég kutatásaiból tájékozódik!

Távol álljon tőlem, hogy közjogi polgárháborút óhajtsak, sőt álláspontom szerint igenis szükség lesz közjogi-politikai kiegyezésre. Azonban tejesen nyilvánvaló, hogy saját politikai halálos ítéletét írja alá az, aki ebben a helyzetben lemond a közjogi vitákról vagy elhiszi azt, hogy valóban véget értek! Éppen ellenkezőleg a valódi alkotmányos viták csak most kezdődnek: újra kell gondolni és újra meg kell alapozni az alkotmánybíráskodást Magyarországon, vissza kell adni a becsületét és a gerincét az alkotmányos intézményeknek!