Radnóti András írása
Úgy tűnhet, hogy az EU–Ukrajna társulás múlt heti elmaradása tragédia az Unió globális jövője szempontjából. Az ukrajnai, illetve az EU-n belüli folyamatokat szemügyre véve azonban nem tűnik lezártnak az ügy. Az sem biztos, hogy így a rosszabb.
Közel egy éve lehetett tudni, hogy az Ukrajnával folytatott tárgyalásoknak a múlt heti vilniusi Keleti Partnerség-csúcson kell betetőznie, mégpedig egy szabadkereskedelmi és társulási megállapodás aláírásával. Lehetett tudni, hogy Oroszország geopolitikai érdekeit súlyosan sértené Ukrajna és az EU összefonódása, hogy inkább saját regionális integrációs projektjében, a Vámunióban szeretné látni a délnyugati szomszédot. Lehetett tudni, hogy Moszkva minden eszközt bevet majd a megállapodás ellehetetlenítésére – márpedig komoly zsarolási potenciállal bír. Lehetett tudni, hogy ezért Ukrajna dönti majd el az Oroszország által kiprovokált integrációs versenyt.
És azt is lehetett tudni, hogy Ukrajna bármilyen irányba mehet, mert – ahogy a Zerkolo Nyegyeli című ukrán lap szerkesztője fogalmazott az Economistnak még februárban – az ország „kedvenc sportja már régen mindent megígérni és semmit sem csinálni”. Lehetett tudni, hogy Janukovics nem rajong a demokratikus kontrollért, amivel az EU-társulás járna, de fontos neki a politikai-gazdasági függetlenség, amelyre az orosz égisz alatti Vámunió jelentene veszélyt. Lehetett sejteni, hogy ezért a status quo fenntartására, az el nem köteleződésre fog játszani, miközben igyekszik némi pénzt kicsikarni Moszkvától és Brüsszeltől egyaránt. A múlt heti csúcs előtt néhány nappal, amikor Brüsszelben már-már elhitték, hogy ennek vége és Ukrajna leteszi a voksát Európa mellett, Janukovics váratlanul – de persze nem meglepően – bejelentette az EU-val folytatott tárgyalások felfüggesztését és így a megállapodás határozatlan idejű elhalasztását.
Tény, hogy a kezdetben szkeptikus Oroszország a nyárra már valós veszélynek látta a megállapodás novemberi aláírását, és elkezdte húzni a kötelet. Egy sor nagy ukrán cég termékeit tiltotta ki a piacáról egészségügyi szabályozásokra hivatkozva és megerősítette a határvédelmet, lelassítva, olykor ellehetetlenítve a kereskedelmet. A Gazprom ismét világossá tette, hogy az előnytelen gázszerződést nem lehet újratárgyalni, és kifizetetlen számlákkal hozakodott elő, míg Putyin zárt ajtók mögött megbeszéléseket kezdett Janukoviccsal. Az EU pedig, látva a zsarolást, egyre engedékenyebbnek mutatkozott feltételeit, különösen a Štefan Füle bővítési biztos által unalomig szajkózott „szelektív igazságszolgáltatást”, tehát a bebörtönzött volt miniszterelnök Tyimosenkót és miniszterét, az időközben – egy, az EU-nak tett gesztusként – kegyelmet kapott Lucenkót tekintve. Annyira, hogy ha Janukovics is úgy akarja, az EU vezetői múlt héten minden további nélkül aláírták volna a szerződést, hiába ül Tyimosenko még mindig börtönben és várja a folyó gyilkossági ügy végén feltehetően rá váró életfogytiglant. Kár köntörfalazni: Oroszországhoz hasonlóan az EU-nak is elsősorban geopolitikai szempontból fontos a stabil, demokratikus, európai Ukrajna.
Eddig talán logikus az EU vereségeként elkönyvelni Janukovics kosarát. De világos: aligha lett volna stabil a megállapodás, ha az ukrán elnök azt – a meg nem állapodáshoz hasonlóan – napi politikai céljai, újraválasztása és gazdagodása céljából használja. Márpedig érdemes észben tartani, az EU mekkora presztízst kockáztat ezen az ügyön – talán jobb, ha Janukovics nem kártyázza el.
Jevromajdan
A tárgyalások felfüggesztésének hírére tízezres tömegek vonultak Kijev, Lviv, Ogyessza és egyéb városok utcáira, hogy a döntés ellen, az EU mellett tüntessenek. A jelentős részben középosztálybeli fiatalokat – akik a hamar Jevromajdannak (Eurótérnek) keresztelt tüntetéseket mozgatják – már nem történelmi sérelmek, az Oroszország befolyásától való ódzkodás mozgatja. Azért akarnak Európához tartozni, mert abban látják a biztosítékot a mindent átölelő korrupció lebontására, a demokrácia és a jogállam megerősítésére: ha úgy tetszik, a biztosítékot Janukovics ellen. A transzparenseken gyakran látható „Україна за ЄС”, „Ukrajnát az EU-ba” szöveg persze némiképp elrugaszkodott, az ukrán tagság elképzelhetetlen a belátható jövőben. Ettől eltekintve azonban a tüntetők jól számolnak. A megállapodás, ha aláírják, a jogállami-demokratikus normák EU-s felügyeletével, Oroszországgal szemben politikai védelemmel, valamint a közös piachoz való hozzáférés és az országba betóduló fejlesztési támogatások révén gazdasági fellendüléssel jár majd.
A Jevromajdan mind céljaiban, mind intenzitásában összemérhető a 2004-es narancsos forradalommal, amely a választásokat akkor elcsaló Janukovicsot elsöpörte – hogy aztán a forradalmi vezető, Julija Tyimosenko által támogatott elnök, Viktor Juscsenko árulása folytán előbb 2006-2007-ben miniszterelnökként, majd 2010-ben elnökként ismét hatalomra kerüljön. Reális veszély, hogy represszióhoz és választási csaláshoz fordul majd – péntek este már tömegverekedésbe fordult oszlatásról szóltak a kijevi híradások. Ezek felett Putyin várhatóan szemet huny majd, az EU azonban nem hagyhatja magára ukrán pártolóit.
Európai fellépés
A közös, európai vereség érzete a közös külpolitika megerősödéséhez vezethet. Az ukrán ügy fontosságát minden tagállam belátja; a pofon talán ráébreszti őket a határozott, közös fellépés szükségességére. Hogy ezt ki képviseli, részletkérdés: Vilniusban történetesen az „uniós külügyminiszter” Catherine Ashton harmatgyenge volt a „továbbra is nyitva álló ajtóról” és a „lehető leggyorsabb előrelépésről” szóló beszédével, míg az Európai Bizottság elnöke, Barroso keményen bírálta az oroszok nyomásgyakorlását.
A közös külpolitikának most az lenne a feladata, hogy éles hangon elítélje Putyin mellett Janukovics viselkedését is. Szolidaritást kell tanúsítania az ukrán tüntetőkkel és késlekedés nélkül szankcionálni az esetleges repressziót. Komoly károkat okozhatna egy, Janukovicsra és a „családra”, vagyis a rokonok és barátok őt körülvevő oligarchikus körére vonatkozó utazási tilalom és európai bankokban pihenő betéteik befagyasztása, de ennél erősebb szankciókra is van lehetőség.
Az Uniónak – Oroszországgal ellentétben – nem lehet egyetlen, mindent felülíró szempontja a geopolitikai érdek. Az EU befolyásának lényegét a globális színtéren – gazdasági ereje mellett – a világon mindenütt „európainak” nevezett értékek, a demokrácia, a jogállam, az emberi és kisebbségi jogok feltétlen tisztelete adja. Leghatásosabb külpolitikai eszközének pedig rendre az integráció bizonyul; láthattuk, a Jevromajdan tüntetői is ebben reménykednek. Azzal, hogy a társulás jogállami és demokratikus feltételeiből enged, az EU éppen fő vonzerejét relativizálja. Az esetlegesen újrainduló tárgyalásokban ezért az Unió nem tanúsíthat az eddigihez hasonló rugalmasságot a feltételeit illetően: ki kell erőszakolnia a jogbiztonságot, az elszámoltathatóságot, a szabad választásokat, és ki kell erőszakolnia Julija Tyimosenko perének újratárgyalását akkor is, ha ő maga kéri a börtönből kijuttatott üzenetében, hogy tekintsen el ettől.
A vilniusi fiaskó végleg bebizonyította, hogy az EU-nak nem Janukovicsot kell meggyőznie a feltételekben tett engedményekkel vagy támogatási licittel. Az Uniónak az ukránokat kell meggyőznie. Elsősorban azzal, hogy megfelel annak a képnek, amit azok róla alkottak: tartja magát az értékeihez és nem enged a feltételeiből. Másodsorban pedig azzal, hogy erősíti ezt a képet: közelebb hozza magához Ukrajna polgárait. Ezt vízumliberalizációval (de legalábbis -enyhítéssel), felsőoktatási csereprogramokkal, időszakos munkavállalói engedélyekkel lehetne elérni.
Ez lehetne tehát a közeljövő programja – mármint Brüsszelben. A megállapodás egyelőre pihen, most Ukrajnán a sor. Hogy Putyin mit ígért Janukovicsnak döntéséért cserébe, nem tudhatjuk; egyelőre úgy tűnik, az elnök eláshatja 2015-ös újraválasztási reményeit. Egy másik elnök pedig talán elhozza majd az elszántságot, ami ahhoz kell, hogy Ukrajna végleg európai útra álljon. A Jevromajdant és az ukrán népet az EU-nak addig is határozott, közös fellépéssel, kemény szavakkal és – ha szükség van rá – tettekkel kell támogatnia.