Hétfőn utólagos karácsonyi ajándékot kaptak a már az ellenzék táborában lévő szavazók, hiszen a koordinált indulás iránt több hónapja következetesen elkötelezett Együtt 2014–PM választási szövetség most napirendre vette az együttműködési megállapodás kiszélesítését, akár a közös lista, közös miniszterelnök-jelölt kérdéséig. Korábban azt az álláspontot képviseltük, hogy ha az ellenzék a minden sajtótájékoztatója alkalmával visszatérő szófordulatként használt „bizonytalan szavazókat is táborában kívánja tudni” úgy, hogy közben nem veszíti el eddigi (jobbára baloldali-liberális) szimpatizánsait sem, illetve hatékonyság- és erőforrás-maximalizáló szempontokat is szem előtt tart, akkor az MSZP–DK lista és Együtt 2014–PM lista koordinált felállásával bizonyulhat leginkább versenyképesnek. Erre kicsi esélyt láttunk, így hangsúlyoztuk, hogy három lista esetén is el kell jutni valamiféle koordinált indulás lehetőségéig. Előbbiek feltétele az október 23-án "meglazult bizalmi szálak" megerősítése lenne.
Mivel utóbbinak semmi jele nem volt az elmúlt időszakban, sőt, a felek következetesen az október 22-i álláspont mentén, majd pedig az „ünnepi” pillanatot követő bizalmatlanság hálójában politizáltak és hangsúlyozták, hogy a bizonytalanok megszólításának legjobb megoldását megtalálták. A DK pedig az összefogás mellett egyre erősebben hangsúlyozta a „kényszerű” külön indulást is. Nem a bizalom körei, hanem a kényszerhelyzet erősödött meg. Az egyes szereplők ugyanis oly mértékben nem tudták növelni szavazóik számát, hogy „szervezettebb” összefogásra „ítéltettek”. Kissé zsurnál módon: nem politikai „jókedvükből” csinálják ezt, nem így tervezték.
A legkényelmesebb helyzetben – ezt akár ismét egy zsurnalisztikai fordulattal „diktáló pozíciónak” is nevezhetnénk – az MSZP van. A párt jelenlegi támogatottsága, továbbá október 23-a, a bajai videó és a NAV-ügy kezelésének tanulságai mind arra mutatnak, hogy az MSZP nemcsak hogy emelkedni, hanem lesüllyedni sem nagyon tud már, stagnálása (egy 2010-es történelmi vereség tükrében és után) „siker” lehet a pártnak. Ha Mesterházy Attila nem adja beleegyezését, nem kíván, közös listát állítani, közös miniszterelnök-jelölttel, akkor nem lesz egyik se, és október 23-a óta tudjuk, hogy az „összefogás, összefogás” hangosított üzenete sem írja felül politikai szándékait. Ha viszont akar szélesebb megegyezést, akkor viszont komoly árat fizethetnek azért az MSZP-n kívüli szerveződések.
Bajnai ismét „a” konstruktív – a megoldást akaró – szerepre váltott (vö.: nyár végi előválasztási javaslat), és több hónapos „a legjobb megoldás született az ellenzék győzelméhez” fordulatok után akár a közös listát is elképzelhetőnek tartja. De a koordináltat szükségesnek. Egyik sem rajta múlik, hanem az MSZP-n és a DK-n.
kép: Vasárnapi Hírek
Világos és érthető, hogy Bajnai nyitott a minden bizonnyal komoly áldozatokkal járó megegyezésre – ennek árát ugyanis az MSZP nyilvánvalóan a kisebb szereplővel kívánja megfizettetni. Mesterházy Attila első reakciója is azt mutatja, hogy már máshogy „méri” saját szövetségesét: „Ugyanakkor elemezni kell azt a helyzetet is, hogy immár hasonló támogatottsággal rendelkezik az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció”. A „hasonló”, másfélszer több szavazót jelent, viszont súlycsoportban és politikai értelemben ez nem számít – a számok pedig nem különösebben foglalkoztatják az így érvelőket – a növekedési plafonjára visszaérő DK feszítési stratégiája erősebbnek bizonyult a tényeknél. A kérdés a pacifikálás ára, és hogy ki fizeti meg – nyilván az MSZP-nek nem csak az Együtt 2014-PM, hanem a DK mandátum-megerősítése sem elsődleges célja. Ha megint vita és konfliktus indul el bármelyik párt részéről arra nézve, hogy mi számára a méltányos ajánlat és mi nem, akkor a leghangosabban „panaszkodóra” könnyen tekinthetnek úgy a nyilvánosságban, hogy csak szavakban akar összefogni.
A koordinált megoldás összefogás minimális és a mindenképpen vállalható, szükséges célkitűzés, enélkül az ellenzéknek jobb rajthoz sem állnia. A DK érvelhet úgy, hogy ha nem születik megoldás, minden téren külön indul, politikusaik pontosan tudják, hogy ezzel csak a listás 5 százalékra gyúrnak, egyéni jelöltállításuk kizárólag arra „jó”, hogy megakadályozzák az MSZP (Együtt 2014–PM) által támogatott Együtt 2014-PM-s (MSZP-s) jelölt esetleges győzelmét. Utóbbiak ennek folytán pontosan tudják, hogy a DK-val meg kell egyezniük, éppen ezért jelen felismerés helyes, a folytatás iránya számos lehet, azokhoz a megoldásban érdekelt MSZP és hasonló elkötelezettségű DK is kell.
Kérdés, hogy mindettől számíthat-e érdemi növekedésre az ellenzéki oldal vagy az újabb fideszes kétharmad megakadályozása bizonyul majd csak eredménynek. Az biztosra vehető, hogy az ellenzéki szavazók aktívabbak lesznek, a Facebook-csoportok egymásnak feszülése csillapodik, az együttműködés hatékonyabb formát ölthet, az erőforrások növelhetők. Mindezek azonban jelentős, úgymond „kormányváltó” növekedést egyelőre aligha eredményeznek. S hogy mindehhez mit szólnak majd a bizonytalanok? Tényleg azt gondolják, hogy ez az újabb összefogás-diskurzus az, amelyre vágytak a harmadik rezsicsökkentés-gyed extra-kamatmentes lakáshitel-kampány árnyékában? Válaszukat hallani, elemezni fogjuk.