A demokratikus ellenzéki térfélen a közös lista és a koordinált indulás közötti választást nem csak politikai, de szakmai kalkulációkkal is meg kell alapozni. Mindkét megoldásnak számos előnye és hátránya van, és csak az érvek ütköztetése után, a konkrét helyzetet mérlegelve lehet döntést hozni a kérdésben. A közös listaállítással elhárul a parlamentből való kiesés veszélye minden érintett baloldali szereplő számára, ráadásul egy jól közvetíthető kommunikációs üzenete van: mindenki Orbán ellen. További előnye, hogy közös jelöltekkel jár együtt, így az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) és az MSZP hívei is nyugodtabban szavazhatnak a másik fél jelöltjeire, ha látják mögöttük a saját pártjuk emblémáját és nevét is. Végül, az új kampányfinanszírozási törvény (legalábbis ennek aktuális változata) szerinti állami támogatás is jobban kihasználható így. Ugyanakkor a közös lista-közös jelöltek megoldás számos sebből vérzik: előfeltétele az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje és közös kampánystruktúrájának megteremtése. Nem érdemel sok magyarázatot, hogy ezek egyike sem magától értetődő jelenleg. Ráadásul egy közös listával sok a szocialistáktól idegenkedő bizonytalan szavazót veszíthet el az Együtt 2014-PM pártszövetség – és ezzel az egész demokratikus oldal. Különösen a listás voksok tekintetében egyértelmű, hogy a külön indulással járó szélesebb kínálat több szavazatot hoz be, miközben hamis az a közbeszédben elterjedt érv, miszerint a külön lista a töredékszavazatok elvesztéséhez vezet.
A listás ág
Az elmúlt hetekben újra központi téma lett az ellenzéki együttműködés kérdése a politikai napirenden. A demokratikus erők összefogásának hogyanja és a mikéntje körül azonban nincs konszenzus. A miniszterelnök-jelölt személyén kívül a fő kérdés az, hogy közös listán, vagy külön listán, de koordinált egyéni jelöltállítással indulnak a baloldali ellenzéki pártok. Ez utóbbi arra utal, hogy minden körzetben visszalép egymás javára az ellenzék két vezető ereje (illetve szövetségeseik), az MSZP és az Együtt 2014-PM: a választókerületek egyik részében az egyik, másik részében a másik erő állít jelöltet, listán azonban külön indulnak. (Azt magától értetődőnek tartjuk, hogy a két kérdés független egymástól: közös miniszterelnök-jelölt külön listával is elképzelhető, bár jelenleg leginkább a politikai science fiction kategóriájába tartozik.) A két megoldás kombinálása (tehát közös lista-külön jelöltek, vagy közös jelöltek-külön lista) véleményünk szerint nem reális alternatíva: a választóközönség számára teljesen követhetetlen lenne, hogy a közös listaállítást miért nem kísérik közös jelöltek, vagy a külön jelöltek miért járnak együtt külön listával (ez utóbbi esetben ráadásul a töredékszavazatok jó része is elveszhetne).
A közös lista és koordinált indulás előnyei és hátrányai közül már sokat összeírtak érintett szereplők és politológusok egyaránt. A közös lista fő előnye, hogy formális értelemben nincs elveszett szavazat: egyik párt parlamenti kiesése sem fenyeget. Koordinált indulásnál az Együtt 2014-PM szövetségnek 10 százalékos küszöböt kellene elérnie (a pártválasztók körében ezt el is éri a jelenlegi kutatások alapján), ugyanakkor ennél meg a kormányváltó szavazók jobb integrálása: szélesebb a kínálat, listán az MSZP-t elutasító Együtt 2014-PM-esek, és a Bajnaival elégedetlen szocialista szavazók is megtalálhatják a számításukat.
A kommunikációt tekintve csak látszólag egyértelmű a helyzet: a közös lista „népfrontos” jellege, a „mindenki Orbán ellen” üzenete rendkívül jól fogyasztható, és könnyű azonosulási pontot jelent a választóknak. Ugyanakkor az egyenlősítés rengeteg konfliktust hordoz magában, amit – a jelenlegi légkörben – szinte lehetetlen lenne felszín alatt tartani: az Együtt 2014-PM-nél sokan önfeladásnak élnék meg az MSZP logóval járó kompromisszumokat, a szocialistáknál pedig többen koloncnak tekintenék az Együtt 2014-PM-et, főleg, ha az adott körzetben nincs érdemi támogatottsága Bajnaiéknak. És akkor még nem is beszéltünk a közös lista befutó helyeinek összeállításáról, ami korábban még MSZP-n belüli folyamatként is számos konfliktussal járt, nem is beszélve pl. a nagy hajóra a hírek szerint felkéredzkedő kisebb erők és visszatérő politikusok helyeinek biztosításáról.
Ám azt is meg kell jegyezni, hogy a koordinált indulás is bőven rejteget magában kommunikációs nehézséget: az önállóságot úgy hangsúlyozza ez a megoldás, hogy közben mégis együttműködnek a felek választókerületi szinten. A politikusok megnyugtathatják magukat azzal, hogy ők nem nőttek össze az MSZP-vel/Bajnaival, talán még a holdudvarnak is fontos ideológiai muníció lehet ez – azonban az átlagválasztó számára csak annyi fog látszani, hogy ezek összeborultak (hisz visszalépnek egymás javára), tehát ezek egy brancshoz tartoznak.
Gyakori érv a közös lista mellett, hogy a listás mandátumokat D’Hondt módszerrel osztják ki, az pedig a nagyobb erőknek kedvez, így a közös listával egy-két mandátummal többet lehet kapni. Nos, számításaink szerint ez egész egyszerűen nem igaz. A Medián, Tárki, Ipsos, Századvég legutóbbi méréseinek átlaga alapján a Fidesz jelenleg 45, az MSZP 24, a Jobbik 14, az Együtt 2014-PM 10 százalékon áll a pártválasztók körében. Ezekkel a bemeneti adatokkal számolva a listás mandátumkiosztás szempontjából teljesen mindegy, hogy a két baloldali erő külön, vagy közös listán indul: ugyanannyi mandátumot kapnak együtt 34%-kal, mint összeadva az eredményüket külön 24 és 10 százalékkal. Az esetek elsöprő többségében nincs is különbség, nagyon kevés olyan konstelláció van, ahol eggyel több listás mandátumot hozna a közös lista, kettőt pedig már semmiképp sem.
Az egyéni ág
Ahogy említettük, az viszont teljesen egyértelmű, hogy a listás szavazatmaximalizálás szempontjából lényegesen kedvezőbb a külön lista: a nagyobb választék több voksot hozhat. Azonban a végső eredményt jobban befolyásolja az egyéni ág: a megfelelő stratégiának elsősorban az egyéni szavazatokat kell maximalizálnia.
Az igazi kérdés tehát a szavazatmegosztás. Bizonyára vannak mindkét baloldali pártnál olyanok, akik gond nélkül átszavaznának a másikra, akadnak, akik csak komoly fenntartások mellett, és olyanok is léteznek, akik semmiképp. Azt kell mérlegelni, hogy a közös listával járó népfrontos kommunikáció, és a jelöltek neve melletti logók (mindkét politikai erő logója) több szavazatot hoz-e, mint amennyit visz.
A gond csak az, hogy ezt szinte lehetetlen modellezni még egyidejű választás esetén is, pláne egy évre előre. A másodlagos preferenciák kutatása már eleve egy ingoványos terület, különösen az, ha fiktív szituációkra kérdezünk rá (kire szavazna, ha csak x és y között lehetne választani, z nem indulna?). A válaszadót a közös listával és a közös jelöltekkel is lehet nyaggatni, csak ennek kevés értelme van addig, amíg erről a mesebeli összefogásról keveset tudni: ki lesz a vezetője, mik lesznek a belső erőviszonyok, lesz-e esetleg valami új neve, hogyan fogják maguk az érintettek keretezni, stb. Ráadásul a választásig hátralévő idő azért elég nagy, még bármelyik döntést meg lehet indokolni, bármilyen szavazási mintázatot meg lehet tanítani a saját híveknek.
A spekuláció mezejére tévedve a következő óvatos megállapításaink lennének. A közös lista esetén nincs szavazatmegosztási kényszer, egyszerűbb megtalálni a „megfelelő rublikát” a szavazólapon (már persze ha a Fidesz nem önti azt el fiktív, baloldalinak látszó szervezetekkel): koordinált indulásnál sok választókerületben arra kényszerülnek a baloldali választók, hogy ne a saját kedvencükre szavazzanak, hanem az összefogás másik szereplőjére.
A másik féltől idegendkedő szavazók egy részét megnyugtathatja, ha a másik fél színeiben politizáló képviselőjelöltnél a saját pártjának a logóját és nevét is megtalálja. Persze léteznek olyan tudatos szavazók is, akiket éppenhogy elriaszt a másik párt(szövetség) logója, ám feltehetően ők vannak kevesebben: a taszítóerőnél nagyobb a saját jelöltjük vonzereje. Ráadásul a szocialista szimpatizánsok többsége valószínűleg összefogáspárti, és az ő számarányuk a baloldalon belül meghatározó.
A közös lista hátránya nem is a saját tábor mobilizálásából fakad elsősorban, hanem a bizonytalanok megszólításából. Ebben a körben ugyanis még mindig erős az MSZP elutasítottsága (Medián: 2012-ben a teljes népességben 50%, az aktív elkötelezetlenek között pedig 24% volt), Mesterházy Attila pedig különösen a pártot választani nem tudók között van nagy hátrányban Bajnai Gordonnal szemben. A végeredményt döntően befolyásolni képes tömeg megnyerésének esélyét tehát markánsan növeli az, ha a bizonytalanoknak lehetőségük van úgy szavazni a kormányváltásra, hogy az ne jelentse egyből a szocialista párt melletti voksot. Ezt pedig csak a külön lista, külön jelöltek esetén tehetik meg – igaz, mindkét vokssal ebben az esetben is csak azokban a választókerületekben, ahol az Együtt 2014-PM indul (ami a jelenlegi erőviszonyok alapján kb. a körzetek egyharmadát jelentheti).
Az optimális formátum nyomában
Végül, az új kampányfinanszírozás törvényjavaslatról. Ennek 3-dik §-a szerint az állami költségvetési támogatás maximumát csak közös listaállítással kaphatná meg az MSZP és az Együtt 2014-PM: külön indulással a maximális támogatás 15%-ától, mintegy 150 millió forinttól mindenképp elesnének a pártok. Ezt pedig aligha ellensúlyozná a magánadományokból származó esetleges többlet. De még itt is vannak olyan kalkulációk, melyek ennek pont az ellenkezőjét, a koordinált indulás racionalitását hangsúlyozzák.
Összességében tehát azt látjuk, hogy mindkét megoldás mellett számos érv létezik, és mindkettő komoly kockázatokat is magában hordoz. A közös lista fő erőssége ennek egyértelmű üzenete és az átszavazási kérdések egyszerűbb kezelése. A koordinált indulás mellett szól a bizonytalanok könnyebb megszólítása és az egyértelmű listás szavazattöbblet. Az optimális, egyben pedig politikailag kivitelezhető formátum megtalálásához tehát még sok munkára – és talán időre – van szükség.
