„Egy színpadra várjuk a demokratikus ellenzék pártjainak vezetőit, közös jelenlétet, világos mondatokat, egyértelmű, fenntartások nélküli elkötelezettséget akarunk látni” – írják a politikai osztály demokrata szeletének címzett levelükben véleményvezérek, értelmiségiek. Kétségkívül több mint szimbolikus lenne ez a gesztus, ugyanakkor kellő (ál)naivitás is kell e sorok leírásához. Holott a kezdeményezők politikai tudását ismerve ilyenről egyáltalán nem beszélhetünk. Így az alábbiakban nem is a szándékkal vitatkoznánk, hanem az időzítésével kapcsolatban vannak fenntartásaink.
Az alapvető kérdés: miért gondoljuk azt, hogy a politikai cselekvés e módja majd megindítja a (politikai) félelemben élők, a bizonytalanok, a kormányváltók táborát, hogy ki-ki pártot találjon, érezze a kultúra- és korszakváltást? Hogy ettől lesznek majd hitelesek a politikusok, alkalmasak a kormányzásra, és el is felejtik a választók, hogy egyébként még kisebb ügyek mentén sem képesek együttműködni? Úgy hogy jelét sem mutatták annak, hogy lehet közösen fellépni, azaz legalább szimbolikusan megzavarni a már csak „negyedik módosítás” néven elhíresült betetőzését a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) új jogrendjének? Hiszen volt, aki táblázott, volt, aki vaníliás karikát osztott, volt, aki úszni ment.
Ellenzéki előválasztás folyik, arról van szó, hogy ki az erősebb és ki az alkalmasabb – ez a két szempont egyébként elválik egymástól, hiszen az MSZP ma erősebb, de Bajnai és stábja minden bizonnyal alkalmasabb az általa is meghirdetett „jó kormányzásra”. Azt a naivitást azonban el kell oszlatnunk, hogy önmagában előbbre visz az, ha például az úgynevezett „korszakváltók” egy színpadra állnak a mindenáron győzni akarókkal, akik csak meglehetősen szórványosan mutatkoznak érdekeltnek az önkritikában és a korszakváltásban – úgy közpolitikai, mint politikafelfogásban. Az értelmiségi felszólítást – hogy a kiállás a választók szemében hiteles legyen – meg kell előznie egy, kettő vagy három felszólításnak arról, hogy „ellenzék, ne szállj be ígéretdeficitbe, ha azt mondod, nem szállsz be”; „hogy-hogy most akarsz ügynökaktát nyitni, amikor 23 éven át nem akartál”; „évértékelő beszédben ne csak magadról beszélj, hanem – ha tényleg komolyan gondolod – az összefogásról is”; „ne előválasztást folytassatok, hanem több nyílt színi vitát, több bizalmat egymás iránt, több együttműködést”.
Mivel ilyen iratok nem születnek, a felszólítások csak kellemetlen helyzetbe hozzák a politikusokat, és a civilektől a politikusokra kerül a tüntetés felelőssége. Holott a ki nem állás éppúgy érthető, mint az, hogy előválasztás folyik. Ilyen közös szimbolikus ölelést csak akkor lehet kérni, ha az aláírók zárójelezik a politika logikáját, vagy eleve úgy látják, hogy a jelenlegi ellenzéki szereplők külön-külön már megoldották hitelességi és szakértői deficitjüket, hogy képesek közpolitikailag nyitni egymás felé, megértik a NER építményével szembeni passzivitás okait, hogy miért nem jönnek százezrek a táborukba. Ennek ugyanis nem csak Orbán Viktor az oka.
A tömegek bölcsessége lehet ma az, hogy nem találnak pártot, holott tudják, kell majd – már aki aktív kíván lenni azon a vasárnapon.
A közös „nagy” kiállás egy folyamat. Majd három év kellett a közös ünneplésnek is. A közös kiállástól sokan megnyugodhatnak, de a pártok attól még nem változnak meg. Márpedig annál többre van most szükség, mint hogy a kormányváltók kiállnak. Nem egymással kell legitimálnia magukat az egyes szereplőknek, hanem külön-külön. A kiállásnak akkor lesz értelme, ha már erről beszélhetünk, ebben az esetben a ma még nem ellenzéki vagy nem aktív választópolgárok sem kétkedéssel fogadják majd őket. A levélírók azonban az ellenzékkel szemben – amely alig képes közösen fellépni nemcsak „megaeseményeken”, hanem kisebb ügyekben sem – nem teheti ennyire magasra a lécet egy ilyen súlyos és szimbolikus ügyben. Először magukat a pártokat egyenként kell kérni, ha mindenáron levelet kell írni. Arra, amit eddig elmulasztottak. Kevesebb hatalomtechnikára és több együttműködésre a hétköznapokban. Mert az nem megy, hogy 365 napon át nem tudok közösen kiállni, de március 15-én és október 23-án igen.
A kooperáció kultúrájának megteremtését nem a végcél közelében kell elkezdeni.
