Böcskei Balázs írása
Számos kritika ellenére a Nemzeti Együttműködés Rendszerével szembeni ellenállásban a Milla a civil mozgalom jobbik arca volt. Korábban már értekeztünk arról, mekkora értéke is van, hogy kultúrájában, tematikájában és akár hibáiban is, de egészen újat hozott a politikai mindennapokba. Feléjük irányuló kritikák egy jelentős része idézhetetlen és vállalhatatlan.
Tetszett vagy nem a professzionális politikusoknak, de a (csendben hallgató) választópolgárok mellett a Milla lett az, „aki” a hitelesség lapjait osztotta, tüntetéseivel „elmesélte”, hogy lehetséges olyan, hogy civil társadalom. Akit a Milla színpadjára felenged, az onnantól elnyeri jutalmát, hiszen a 2010 utáni világ új szereplői legitimálják, s bár elvárásai vannak vele szemben, őt látják megoldásnak, hozzá intézik elvárásaikat. Míg a baloldalon és a különböző egyszemélyes pártok esetében hihetetlen igyekezet volt, hogy felkapaszkodjanak a Milla ünnepi színpadjaira – annak ellenére, hogy jelentős részük annak sem világát, sem kultúráját nem ismeri, sőt háttérországuk még el is utasítja (osszon meg az olvasó egy MSZP-s Facebook felületen egy Millával kapcsolatos hírt, megtapasztalja, mire gondolok), addig Bajnai Gordonnak ez sikerült, ott tért vissza. A Milla megérezte saját erejét, és hogy mekkora is volt neki, azt talán Bajnai tudja a legjobban. Nem véletlen, hogy nem egy sajtótájékoztató keretében jelezte ő is, hogy „jövök”, hanem éppen ott és úgy.
Szóval felengedték, és 2012. október 23-i beszédével, a korszakváltás felvázolásával a Milla értékbázisán maradt, mondhatni egy Milla-kompatibilis beszédet tartott. Ahogyan tette ezt legutóbbi évértékelőjében is. Míg Juhász Péter beszéde tartalmilag nem hozott újat a korábbi millás megnyilvánulásokhoz képest, addig Bajnai felöltöztette számokkal, tényekkel, javaslatokkal. Így volt ez rendjén, ez a munkamegosztás, civil és politikus egy új korszakért.
S akkor jön a hír, hogy a Milla mint szervezet nem lesz alapítója az Együtt 2014-nek. Jogilag nem is lehetne, de talán épp annyira fontosak a további érvek, amelyek már ismertek lehetnek: civilség, civilek és politika viszonya. Az érvelés világos és, nem is lehet mást kívánni, minthogy maradjon meg a Milla, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszerével szembeni ellenállás civil hangja. Az, hogy ebből a döntésből egyáltalán lett valamiféle történet, még ha rövid életű is, az is csak a Milla kissé túlmagyarázott közleményének köszönhető.
Nem véletlen, hogy a Haza és Haladásnak közleményében erre úgy kellett reagálnia, mintha ez eddig is a terv része lett volna, de ez azért ebben a formában nehezen hihető. Valószínűleg hónapokon át, útközben alakult ez így, lehet, sőt biztos, hogy fel voltak készülve egy ilyen eshetőségre. Az eleve nem zártságáról ismert millás közeg hetek óta ontja az infót a belső tusákról, és hogy Bajnaiék nem kívánták ezt a helyzetet, az is tuti. Mert jól nem jön nekik. Bár nem is visz. Bajnai belépéséhez még kellett egy Milla, erősödésének azonban jóval Millán túli feltételei vannak.
A Milla civilként még mindig erős maradhat, és közvetve érvényesítheti szempontjait – különösen azáltal, hogy esetében létezik a „kettős tagság”, azaz tagjai az Együtt 2014-et is erősíthetik. Az MSZP-t és a „húsz év szereplőit” még mindig figyelmeztetheti: figyellek benneteket. Más kérdés, hogy egy várható bomlás mennyit tart meg a komolyan vehetőségből és a mozgalmat övező figyelemből.
Két Milla lesz, ez legyen tény. Viszont nem ebben van a hírérték, hanem abban, hogy miért is történt mindez. A Millát mint civil szervezetet ugyanis ugyanaz viszi szét, mint ami az LMP-t is szétvitte. Meddig menjenek el egy együttműködés keretében? Bajnaival vagy Bajnaival és Mesterházyval is összefogjanak? Hol vannak az együttműködés határai? Mi van, ha nem lehet elkerülni az MSZP-vel történő összefogást? Korábban többször megjelent, hogy a Milla egyes tagjainak „gondjuk van” Bajnaival, de az október 23-i belépéssel ez részben okafogyott vált. Azóta már nem igazán Bajnai a törésvonal, hanem az MSZP.
A Milla lépése leginkább abból a félelemből táplálkozhat, hogy mi van akkor, ha az Együtt 2014 és az MSZP szorosan összefog. Kár lenne ugyanis azzal a naivitással élni, hogy a Milla közgyűlésének döntése mögött – a civilség védelme mellett – ne az állna, hogy a sokak számára eleve problémás Bajnai mellé nem hajlandók lenyelni még az MSZP nevű békát is.
Mely párt nem adja magát könnyen: bár jól láthatóan képtelennek bizonyul arra, hogy jelentősen növelje támogatottságát, és már biztosra vehető, hogy vannak olyan társadalmi csoportok, amelyeket ha 2018-ig szólongatna, akkor se rezonálnának rá. A párt mégsem enged. Gőzerővel halad előre ellenzéki egyeztetése, melybe minden arra járó szereplőt mint valami Nagy Integrátor „lám, megváltoztam, nem diktálok, fogjunk össze” alapon hívogat. Legutóbb a Párbeszéd Magyarországért kapta meg „behívóját”, de a „korszakváltás” igényére hivatkozva Jávorék köszönettel nemet mondtak a meghívásra. Azaz az LMP és az Együtt 2014 után egyelőre a PM is elutasította a szocialistákkal történő együttműködési nagykoalíciót. Lehet, hogy erre még idővel sor kerülhet, de ma láthatóan egy új, hitelességre és korszakváltásra építő szereplőnek csak árt az MSZP-vel történő szorosabb együttműködés. Visz és nem hoz. Az MSZP-nek pedig hosszú távon az vihet, ha az új szereplők nőnek, éppen ezért ellenzéki kerekasztala sem szolgál más célt, mint amazok blokkolását.
Az MSZP kétségkívül dominálni akar annak árán is, hogy akár a második szervezet megy rá erre, esik szét, osztódik több irányba. Amivel az összefogás megszervezésének története kap újabb nem kívánt, bonyolódó fejezeteket. Az MSZP kétségkívül fontos szereplő az ellenzéki oldalon, de fontosságtudata könnyen és komoly következményekkel járó módon el is hatalmasodhat felette. Holott a párt hosszú távon csak nyerhet azzal, ha nem régi reflexei vezérlik. Bár ma veszíthet – esetében ez azt jelenti, hogy enged –, néhány százalékot vagy jelöltet, de később egy általa most még nem kívánt korszak- és kultúraváltáson átesve abból profitálva juthat még előnyösebb pozícióba. Vagy marad a mostani úton: lenyomni mindenkit, akit csak lehet, mellyel az MSZP, mint centrifugális erőteret teremti meg. Ennek kockázata pedig csak egy: a kormányváltás elmaradása.