Folytatva a címet: önmagára szabott pályán versenyez majd az „állami rezsiellátó”? Alacsonyabb árakat ígér a fogyasztóknak az állami közszolgáltató, amely versenyre kelne a most piacon lévő cégekkel. Mindezt egy olyan szektorban, ahol az árakat az állam határozza meg. A kereskedelem és az infrastruktúra pénzeire új jelentkezők vannak, de egyelőre a multik sem járnak annyira rosszul.
Fotó: 444
Nem került le a napirendről, de gyengült a rezsicsökkentés-demagógia a kormányzati kommunikációban, a jelek szerint azonban régi-új érdekcsoportok is osztoznának az energetikai tortán. Nagy bizonyossággal egyelőre nem sok minden vált ismertté a leendő állami közszolgáltató cégről, az azonban nyilvánvaló, hogy a korábban „túlstafírozott” MVM helyett egy új pólus alakul ki a közszolgáltatásokban. Az, hogy az állami energiavállalat az MFB berkein belül alakul, első körben azt sugallja, hogy a Simicska–Nyerges tengelyhez kötött MVM-vezetés mögött mások is bejelentkeztek. Ezen sokat nem változtat az sem, hogy a még tárcavezetőként is kiemelkedően súlytalan Simicska-ember, Németh Lászlóné felügyeli az új rendszer felállítását. Mint ahogy az sem, hogy a félinformációkból energiapolitikát alkotó Németh Szilárd is a színen maradt.
Izgalmas vállalkozás versenyt kiáltani egy olyan pályán, ahol minden szabályt, de még a versenyzők sebességét az egyik szereplő alakítja, totálisan. Az új rendszer –az eddig megismert információk alapján – egy olyan mixen alapul majd, amelyben a központi állami szolgáltató „piaci versenyben” igyekszik majd legyőzni – az energetikában legalábbis főként – külföldi tulajdonú ellenfeleit. Az ellentmondás már itt, a kiindulópontnál sem csak látszólagos: az egyetemes szolgáltatásban államilag meghatározott árak működnek, minden költségelemet az energiahivatal vizsgál és ismer el, a cégek tehát csak annyit számlázhattak eddig is, amennyit a jogalkotó lehetővé tett számukra. Felmerül a kérdés, hogy az „egyenrangú piaci szereplő” állami cégre hogyan vonatkozhat majd alacsonyabb díjelőírás. És miként alakulhat ki „verseny” egy totálisan szabályozott piacon? Az új „piacgazdaság” hibrid modellje lenne ez a minden ízében ellentmondásokkal terhelt kreatúra?
Az már-már közhelyszámba megy, hogy a csövek és vezetékek fenntartása ráfordítást igényel, nem is keveset: a legutóbbi módosításokból kirajzolódó kép alapján erre kezd rájönni a rezsicsökkentés demagógiáját a választások óta feltűnően kerülő kormány is. Legalábbis erre utal, hogy nemrégiben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökének rendelete a rendszerek fenntartását szolgáló díjelemet megemelte. Ez az az összeg, amelynek 5 és 13 százalék közötti emelése többletpénzhez juttatja az elosztócégeket, azokat, amelyek a hatalmas energetikai infrastruktúrát működtetik és birtokolják – és amelyek vélhetően a közeljövőben nem kerülnek állami kézbe.
Az E.ON-ügylet dokumentumainak megismerése előtt nyilvánvalóvá vált, hogy nem az állam járt a legjobban a gázüzletág megvásárlásával. A választásokat követően az is mindinkább kikristályosodott, hogy a rezsicsökkentésben már nincs annyi tartalék, ami újabb négy évre elegendő muníciót adna a demagógiakampánynak, a leginkább kiszolgáltatottaknak mindebből jutó néhány ezer, tízezer forintos teherkönnyítés pedig jól láthatóan nem növelhető tovább, az érintettek számára pedig a közszolgálati híradón kívül valós előnyt már csak azért sem jelent, mert több más területen ennek többszöröse megy el. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a játék nem erre ment ki, a rezsicsökkentés egy „politikailag jótékony” mellékhatás volt csupán.
A magyar energetikát jelenleg két szempont vezeti: az orosz érdekek állami tulajdonszerzés mögé bújt támogatása, illetve a nyugati kötődésű multik kisegítése. Azt nehéz lenne vitatni, hogy az elmúlt évek szabályozása rossz helyzetbe hozta a cégek egy jó részét, hiszen a fogyasztáscsökkenés mellett számos büntetőadóval, árbevételeiket csökkentő lépéssel kellett szembesülniük. Az ellehetetlenítésnek látszó kormányzati törekvések mellett azonban mindvégig viszonylagos csend honolt a piaci szereplők körében, a német, olasz vagy francia tulajdonosok sok szót nem emeltek itteni vélt vagy valós kivéreztetésük ellen. Az E.ON aztán meglehetősen komoly felárral tudta eladni sokat nem érő gázüzletágát. Ennek belátásához nem kell az Átlátszó által kikért háttérelemzésekig elmenni, elég csak abba belegondolni, hogy a sok tevékenységéből egyébként is kivonuló multi kinek és milyen áron tudta volna eladni ezeket a cégeket, ha a piacon hirdette volna meg őket. A dokumentumokban jelzett kockázatokkal együtt örülhetett volna, ha nem ő fizet a vevőnek, ezzel szemben meglepően nagylelkű kérőre talált a kiházasítani szándékozott leány.
Az állami beruházás feleslegességét jelzi az is, hogy a kereskedők nem igazán éreztek rá az állami tároltatás előnyeire és a kötelezőnél többet csak nem akartak a föld alá pumpálni. Márpedig a frissen MVM-csoportba került tárolócég volt az, amelynek egyáltalán lehetett értéke a közel 300 milliárd forintos tranzakcióban, eredménye azonban nagyban függ attól, hogy a piaci szereplők milyen mennyiségű földgázt helyeznek el itt. A jelek szerint nem sokat, és ezen az sem segít sokat, ha az Orosz Gazprom 500-700 ezer köbméter kapacitást leköt. Teszi ezt elsősorban azért, hogy egy legrosszabb esetre vonatkozó forgatókönyv megvalósulásakor egy kis laufot adjon például Szerbiának. Egyébként az MVM-nek kellett hatalmas pénzt pumpálnia a föld alatti tárolókba.
Korábban az előírt betárolási mennyiségek emelése is felmerült, a jelek szerint azonban ez – az ismét a szolgáltatókat sarcoló – megoldás már nem fért bele az új rendbe. Az MVM aztán két fronton is orosz segítséget kapott: egyrészt a fogyasztáscsökkenés miatt a hosszú távú szerződés alapján kötelezően átveendő mennyiség egy részének átcsoportosításával, illetve tartalékcélú megvásárlásával, másrészt azon – nem túlzottan nagy mennyiségű – gáz itteni tároltatásával. Persze ezek miatt nem lesz profitcentrum a túlárazott Storage. Tény, hogy amennyiben az orosz-ukrán háború miatt leállnának a gázszállítások, meglehetősen kényelmetlen helyzet állna elő, ha 280 milliárd forint kifizetése után korlátozni kellene a gázfogyasztást. Ez a lehetőség természetesen folyamatosan adott, hiszen egy hideg télen, a csapok hosszabb idejű elzárásakor a tartalékok nem húznák ki tavaszig. Ebből a szempontból az orosz tároltatás legfeljebb kommunikációs értéket hordoz.
Sokak szerint még ma sem aludhat nyugodtan Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója, már ami a korábban belengetett fejcseréket illeti. Az azonban biztos, hogy az új rend új simicskái nem bízzák a véletlenre a sikert. Az MFB viszonylag kis ráfordítással létrehozott egy gázkereskedőt. Aztán sorban átvett olyan cégeket az MVM-től, amelyek nagyobb árbevételt vagy nyereséget nem ígérnek, az infrastruktúra-építésben vagy az új rezsirend felépítésében azonban kizárólagos szerepük lesz. A hivatalos közlés szerint az MVM-et tehermentesítik, az üzenet azonban ennél egyszerűbb: az új háttérhatalmi rendszerben nem megengedhető, hogy mindent az MVM fogjon össze. Sem a sokat hozó vezetéképítést, sem a még többet hozó paksi bővítést, sem a hatalmasra tervezett állami „rezsiszolgáltatást”. Az is nyilvánvaló, hogy rövid távon nem lehet teljes egészében kiirtani a szolnoki érdekeltséget a szervezetből, így ahhoz, hogy a MET-ügylethez hasonló újabb energetikai profitcentrum alakulhasson ki, még több szervezeti változásra lesz szükség. Láthatóan már nem az így is hatalmasra duzzadt MVM lesz az új energetika központja. Sokkal inkább a Lázár–Habony irányította állami közműcég és a hirdetési pénzek felett diszponálva új sajtórendet is célzó állami kommunikációs ügynökség.
A „nonprofit” közszolgáltatás egyébként nehezen értelmezhető fogalma egy, a következő években egyre inkább az összeomlás határára érő, akkorra már a mostaninál is nagyobb mértékben állami tulajdonú ágazatot hoz létre, ami érdemi változtatások nélkül éppen arra omlik majd rá, akit szolgálnia kéne - az adóforintokból azt fenntartó állampolgárokra – írtuk januárban. És valóban, a legújabb lépések fényében az új erős emberek is inkább pénzt csinálnának, ezt pedig jórészt az orosz kapcsolatok és az energiakereskedelem hozza majd, a rendszereket – egyelőre – életben tartó multik nélkül azonban ez már nem fog menni, és ezt ők is belátták.
