Böcskei Balázs

A baloldalon soha nem lehet tudni, melyik lesz a végleges bejelentés napja, de úgy tűnik, most a felek eljutottak a végső szakaszba, és hamarosan nyilvánossá válik, ki lesz Tarlós István kihívója Budapesten. Kiderül az is, hogy kik indulnak az egyes kerületekben polgármester- vagy képviselőjelöltként. Szemben az állításokkal, 2009-hez hasonlóan casting igenis van/volt, ennek elmaradásának ugyanis nem az a feltétele, hogy egy politikus sokszor elismételi, hogy nincs, hanem például az, hogy nem szivárogtat a sajtónak tárgyalásról tárgyalásra. Márpedig szivárogtatás volt, ami annak jele, hogy volt is mit kiszivárogtatni, volt egyet nem értés bőven, folyt a casting.

Az egyeztetéseknek jelen esetben valóban volt tétjük, hiszen számos kerületben van arra lehetőség, hogy a baloldal adja a polgármestert, aki többségben vezetheti majd a kerületet. Veszítenivalója leginkább az MSZP-nek van, hiszen a párt május 25-i szereplése világossá tette, hogy a fővárosban visszaszorult, továbbá szervezetileg, beágyazottságát és potens jelöltjeinek versenyképességét illetően lassan véget érni látszik az egypárti baloldali hegemónia.

Az MSZP vezetői felismerték ennek veszélyét, és a (vélt) problémák láthatóvá válását elkerülendő minél szélesebb összefogást szorgalmaztak, lehetőleg az MSZP dominálta jelöltekkel. A szocialista pártot illető – és immáron vitán felül álló – innovációs deficiteket érzékelte a DK is, amely kezdetben – és majdnem az utolsó szakaszokig –, ha más okból is, de szintén a budapesti teljes körű összefogás szükségessége mellett érvelt, és természetesen közös főpolgármester-jelöltet javasolt. Ennek stratégiájáról részletesen szóltunk már a 168 Óra lapjain. A DK szavazatszerző képessége még mindig több ok miatt kérdéses, és az EP-választás eredménye komoly belső DK-s pártelemzésekben sem lehet érv például a Gyurcsány-kérdés megoldottságára. „A DK összefogás-kezdeményezése mögött azonban nem csak egy, az előbbi körülményekre tekintettel nem lévő szokásos, ellenzéki ötletelés van, hanem egy tudatos politikai stratégia. A DK növekedési potenciálja ugyanis leginkább azon (korábbi) MSZP-szavazók körében van, akik szemében Gyurcsány Ferenc kevésbé elutasított, sőt egy dinamikus, a baloldali törzsszavazó minden harci igényét kielégítő vezető, akik az »összefogást, és bármi áron« politikájának támogatói, akiknek Orbán Viktor legyőzése mindennél fontosabb politikai és egzisztenciális cél.” – írtuk május 25-e után. Egyelőre nem túl csavaros a baloldali pártok stratégiai észjárása.

A kéthavonta ellenállás napját hirdető DK számára viszont hosszú távon eredményes lehet e stratégia, különösen, ha az MSZP stagnálása folytatódik. Utóbbi párt legutóbbi tisztújítása alapján messzemenő válságkezelő stratégiák nem körvonalazódtak, hozzá kell azonban tenni, hogy az önkormányzati választásig ezt nem is lehet elvárni egy éppen a stabilitásáért küzdő párttól.

Fotó: Népszabadság

A fővárosi kompromisszumoknak és minden stratégiai döntésnek szem előtt kell tartaniuk, hogy miként reagál(hat) a Fidesz–KDNP. Nagy titkot ezzel nem árultunk el, de április 6-a – pontosabban az év eleji megegyezés és annak eredményessége fényében – ártani nem árt, ha ismét élünk ezzel a megállapítással. Egy, kizárólag mennyiségi szempontoknak teret adó összefogás ugyanis felerősítheti a baloldalon fennálló személyi és szervezeti hibákat, működési anomáliákat. Bár minden bizonnyal az „összefogás, és bármi áron” baloldali szavazói ismét urnákhoz járulnának, annak esélye azonban nem maximálható, hogy a potens kerületek ezzel meg is nyerhetőek.

A minőségi szempontoknak teret adó koordinált indulás egyszerre biztosíthatja a lehető legjobb jelölt győzelmét, a helyi erőforrások allokálását, illetve minimalizálhatja annak esélyét, hogy a „másik” párt (kerületi) előéletéért egy potenciálisan eredményesebb jelölt fizessen – a jobboldalnak kedvező – árat. Egy optimálisan letárgyalt, koordinált megegyezés a potenciális győztes kerületekben eredményesebb lehet, mint a bizonytalan politikai hátországú „közös jelölt-közös lista” minden kerületben. Legalábbis, ha a helyi szervezetek és aktivisták érdemben segítik a „másik” baloldal kampányát és jelöltjét. Utóbbiban alapvetően lehet bízni, hiszen az egyéni jelöltek „bőrére” is megy a kampány. Jelen tudásunk szerint így is lesznek azonban olyan kerületek, ahol közös lista áll majd fel – az érintettek ezekben vélhetően bizonyosak abban, hogy ez a lehető legjobb mód a győzelemre, és remélhetik, hogy jobban ismerik saját kerületüket, mint a 2014. április 6-i „kormányváltók” az országot.

Ahhoz, hogy koordinált megegyezésből ne csak a „koordinált”, hanem a „megegyezés” is megmaradjon a kampányban, közös főpolgármester-jelöltre van szükség. A baloldal belső világát, egymás iránti bizalmi hálóját és kultúráját ismerve ugyanis nem lenne eredményes (sem kivitelezhető), ha „lent” koordinált együttműködés valósulna meg, egymást segítő kampánnyal, „fent” (a főpolgármesterségért) pedig verseny folyna. 

Utóbbi esetében nemcsak olyan jelöltre van szüksége a baloldalnak, aki versenyképes Tarlóssal szemben, hanem olyanra is, aki meg tudja húzni a különböző problémákkal küzdő baloldal és „baloldalak” helyi kampányát. Balázsovits Lajos számos vonatkozásban nem képes erre a szerepre, és nemcsak azért, mert a Magyar Nemzet újságírójának nem telne bele 5 percébe, hogy egy komplett Gyurcsány/DK–Balázsovits-fotóalbumot állítson össze. Ezzel ráadásul – ha akarja az ellenzék, ha nem – a jelenlegi egydimenziós médiatérben aligha tudná elérni, hogy ne a DK jelöltjeként keretezzék a „független” jelöltet. Balázsovits azért sem képes erre, mert bár bír beágyazottsággal a baloldalon, ez azonban ma nem elég ahhoz, hogy helyi kampányokat „húzzon”.

Azt, hogy a többi (ön)jelöltön túl a sajtóban jelenleg olvasható Haza és Haladás Egyesület alapító Falus Ferenc minderre mennyire az alkalmas jelölt, ma még kérdéses. A válasz attól is függ, hogy mi a baloldal célja: Tarlós megszorítása vagy legyőzése. Bármelyik is, Falus tulajdonképpen már csupán azért is az eddigi legjobb megoldás, mert nincs nála jobb, és mindenki támogatja – ha támogatja. Ma Tarlóst a baloldalról legyőzni képes politikust ugyanis nem látni. Ha lenne ilyen, tudnánk róla.

Ha Falus lesz a befutó (pontosabban az, aki immáron vállalja is), akkor személyében az Együtt-PM adná a főpolgármester-jelöltet, de egyúttal egy kevésbé ismert, ugyanakkor így kevésbé támadható jelöltet találnának – bár a Magyar Nemzet már résen van. Egy ilyen, viszonylag ismeretlen és kevésbé „problémás” jelölt esetén a potenciálisan ellene irányuló negatív kampány nem árnyékolja be a lokális megmérettetéseket. Jó okkal feltételezhetjük, hogy például egy Horváth Csaba vezette főpolgármesteri kampány kevésbé aktivizálná akár az Együtt–PM egyébként is „laza” kötődésű, általában is kevésbé elkötelezett szavazóit (és aktivistáit).

A baloldalon túl csak még kevésbé versenyképes jelölteket látunk. A jobbikos Staudt Gábor a főpolgármesteri címért labdába nem rúg, a legtöbb, ami elmondható majd róla, hogy (ismét) elindult. Az LMP Csárdi Antal személyében egy teljesen ismeretlen jelöltet indít el, aki belépésének első napjaiban a már ismert LMP-s paneleken túl még nem mondott budapesti gondolatokat (a „vissza kell adni a budapestieknek Budapestet” mondat nem vall alapos kommunikációs előkészítő munkára). A hírek szerint a 4K!-val szövetségre lépő LMP-nek – amely együttműködés kevésbé stratégiai, sokkal inkább a szervezeti és jelölti hiányosságok jele – erős, ügyorientációs kampányra lenne szüksége, hogy jelöltje egyelőre „kézzelfogható” politikai és retorikai gyengeségeit képes legyen eltakarni. A „se nem régi baloldal, se nem Fidesz” üzenete egy heterogénebb baloldal esetében már kevésbé lehet sikeres, különösen úgy, hogy ennek LMP-s szívóereje április 6-a és május 25-e tükrében a mandátumsikerek ellenére is hosszú távon kétségesnek mondható. Az LMP szervezeti- és többek között ebből fakadó üzenetmegjelenítési képességének gyengesége miatt tartósan nem tudja a „se nem baloldal, se nem jobboldal” politikai tartalmát folyamatosan, és mindig innovatív fenntartani. 

A baloldali pártok szerdára ígértek végleges tájékoztatást, minden jel arra mutat, hogy a felek elfogadták a koordinált megoldást, a vesztesnek ítélt kerületekben pedig versenyeznek. A versenytől az együttműködésre ítéltettség ellenére sem kell félni. Tény, hogy együttműködés nélkül 2018-ban jobb, ha el sem indul a baloldal. Annak meglátásához viszont, hogy ki, miért és milyen szempontok mentén dominálja (vagy éppen nem dominálja) a jövőbeni kooperációt, ahhoz a baloldali pályának le kell tisztulnia. Utóbbi érdekében pedig – a közhelyszámba menő „építkezés” mantrája mellett – versenyezni kell egymással. Látni, hol és ki erős, hol és ki építkezik majd. Jelen tudásunk alapján, és a baloldal állapotát mérlegelve – nem felejtve soha a pálya lejtését és az erőforrások egyoldalúságát –, annyira nem lesz erős sem az MSZP, sem a DK, sem az Együtt–PM, hogy egyedül uralja a baloldali mezőt.

A baloldali versenynek pedig nem arról kell szólnia, hogy melyik párt a legerősebb, hanem arról, hogy az egyes pártoknak milyen gyengéi vannak. Ennek felmutatására pedig a verseny a legalkalmasabb eljárás.