Mikecz Dániel írása

Sajátos önmeghatározás az „értelmiségi”. Míg a társadalomtudományokban használhatóbb az elit kategóriája és az angol nyelvben gyakrabban használják a professional vagy németül az Experte kifejezést, nálunk még mindig dívik magunkat értelmiséginek titulálni, hiszen az értelmiségi lét túlmutat az egyszerű szaktudáson. A fogalom használatában érződik – a kelet-európai társadalomfejlődésnek megfelelősen – egy kis feudális arisztokratizmus és a kapcsolat a létező szocialista társadalmak marxista leíró kategóriáihoz (vö. Konrád–Szelényi: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz).

 Múlt hétvégén a baloldali és liberális értelmiség gyűlt össze Szárszón Farkasházy Tivadar kertjében, a meghívó szerint azzal a céllal, hogy kiderítsék, „miképpen rázható fel az ország”, bár a házigazda nem kérte, hogy vendégei „tegyék félre összes nézeteltérésüket”. Magánrendezvényen, magánemberként jelennek meg a résztvevők. Ingujjban kedélyesen beszélgetnek, és vezetéknév + becézett utónév formában említik politikus-ismerőseiket. Az index.hu és a hvg.hu azonnal „fikázós” (legalábbis Horváth Gábor jegyzete szerint) beszámolókat adott a rendezvényről és úgy tűnik, a vendégek és vendéglátójuk sem értik, hogy miért. A legfontosabb kérdés ugyanis nem az lett volna, hogy ki legyen Orbán Viktor kihívója, hanem az, hogy ezek az emberek mit gondolnak azokról, akik nem jelentek meg Szárszón. Ez a találkozó nem egy pártnap, konferencia vagy sajtótájékoztató volt, hanem egy hangsúlyozottan magánrendezvény, ami éppen az informalitást, a személyes nexusok fontosságát ünnepelte. A résztvevők, mint meghívottak nem eredeti szerepük funkcionalitásában jelentek meg (politikus, újságíró, társadalomtudós), hanem egy adott network tagjaiként. Amit a politikai közösség maradéka – amelyik továbbra is instrumentalizált szerepben jelenik meg: adófizető, munkavállaló, jobb esetben választó – csak kívülről bámulhat. Aki azt gondolja, hogy ma Magyarország „felrázásának” terepe egy magánrendezvény lehet, annak akadálya pedig egy szűk kör nézeteltérései, az azt mondja, hogy a civil társadalom intézményei és nyilvánossága alkalmatlanok erre, ezzel pedig éppen annyit használ a demokratikus társadalomnak, mint a Nemzeti Konzultáció. Kicsit olyan ez, mint a kedvelt értelmiségi protest-forma, a nyílt levél aláírással. Az aláíró úgy gondolja, hogy értelmiségi státuszának autoritása elegendő ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon a politikai döntéshozókra, másokat azonban kizár a csatlakozásból. Exkluzív és antidemokratikus.

 Az utolsó szárszói találkozó óta eltelt tíz év, ez idő alatt tovább folyt a társadalmi nyilvánosság újabb szerkezetváltása, a húszasok-harmincasok esetében egy-egy korosztály 30-40 százalékának van diplomája, ami annak ellenére fontos tény, hogy sokan a felsőoktatás „eltömegesedésére” hivatkozva próbálják meg azt eljelentékteleníteni. Az utóbbi években Észak-Amerikában és egész Európában (nemcsak Nyugaton) a társadalmi részvétel bővítése és az átláthatóság a baloldali politikai mozgalmak legfontosabb követelései közé tartoznak, politikai identitások és programok alapját jelentik itthon is. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar radikális jobboldal sikerének egyik titka éppen az, hogy részvételt biztosít azoknak, akik egy ideje úgy érzik, nem tagjai a politikai közösségnek. Bizonyos szempontból grass-root ez is, csak éppen barna, nem zöld.

A részvétel bővítése, az olyan fórumok előtérbe helyezése, amelyek lehetőséget biztosítanak másoknak is a bekapcsolódásra (inkluzívitás), veszélyeztetik ugyan a kivételezett értelmiségi státuszát, mégis ezeken keresztül vezet az út egy olyan közélet felé, amit érzésem szerint a szárszói résztvevők is kívánnak.