Böcskei Balázs írása
Sokáig az volt a fő téma a baloldalon, hogy az értékeit tekintve évtizedeken át heterogén MSZP – elég, ha csak a platformok és így nézetek eklektikájára gondolunk – mellett megfér-e egy további baloldali formáció. 2013-ra aztán rögtön három baloldali párt lett: egy populista baloldali (MSZP), egy modernizátor baloldali (DK) és egy, az előzőekhez képest eltérő paradigmákban és közgazdasági iskolákban utazó zöld-baloldali (Együtt 2014-PM). Ha szorosan vesszük az egyes pártdokumentumok olvasását, úgy a három baloldal közpolitikai csomagja erősen eltér egymástól – függetlenül attól, hogy az MSZP-s ellenzéki kerekasztalon milyen állásfoglalások születnek. Utóbbiak ugyanis inkább irányelvek és referenciapontok, „valaminek”, mintsem egy kormányprogramnak az alapjai. Egy dologban azonban konszenzus van: egykulcsos adó, na, az, amelyből köszönjük, ennyi elég volt.
Az egykulcsos adó mérlegét számos módon vonhatjuk meg. Nézhetjük költségvetési oldalról, versenyképesség-növelés felöl, lecsorgás-elmélet mentén haladva, magyar középosztály-megerősítését szem előtt tartva, esetleg a társadalmi integráció hosszú távú eszközeként is, de egy biztos: egykulcsos adó „alkalmazás” Magyarországon, a magyar válság-, az európai válság válságának közepette doktrinerség, gazdaságpolitikai ismerethiány, legrosszabb esetben szociális érzéketlenség. Ismerve a magyar politikai provincializmust ez utóbbi három persze összefügg, részben lefedik egymást.
Most viszont ez lenne az új magyar liberalizmus egyik ajánlata. Fodor Gábor vezette alapítvány pártprogramba tervezett pontjai között ugyanis ez szerepel: „valódi egykulcsos adót: szektorsemlegesen, valamennyi jövedelemre.” Nyilván nem egy szemantikai vita kérdése, hogy milyen is az a „valódi” egykulcsos adó, az már azonban egészen sajátos, hogy a társadalmi dezintegráció Magyarországán ez lenne az alternatívája az új liberálisoknak. Kétségkívül egyedül állnak majd Fodorék e téren, hiszen még „egy” Bokros Lajos – hogy aztán egy liberálisnak kedves közgazdászt, EP-politikust, pártalapítót, véleményvezért, így mindet együtt említsük – is progresszív adórendszerben gondolkodik. Nyilván nem azért, mert annyira közel áll eddigi munkásságához, hanem mert Magyarország újratöltéséhez, továbbá ahhoz hogy a „szociális” kifejezésnek tényleg tartalma, ne pedig a „munkás” előtagja legyen, ahhoz most progresszív adórendszerre van szükség. És éppen azért mondja ezt az ember, mert liberális.
Teszik ezt azok is ma, akik kétségkívül nem az MSZP Baloldali Tömörülése, hanem a bankrendszerből érkeztek a politika világába. A kulcsok számában még van vita, de abban azért ma minden felelős egyet ért, hogy a közteherviselés a jelenkor Magyarországán mit nem jelent. Pont azt nem, amit Fodor-féle Magyar Liberális Párt, helyesebben Magyar Neoliberális Párt ajánl. S ebben az ajánlatban nem az az „avítt”, hogy egykulcsos adónak nem csak gyakorlati működésével lehet hosszasan vitatkozni, hanem hogy „világnézetével” is – mely ellen még Fodor korábban meglehetősen kritikusan lépett fel, de most feleslegesen ne emlékeztessük az olvasót a Kóka-Fodor elnökválasztási komédiákra.
Ez lenne tehát az új magyar liberalizmus programjának alapja? Kétségkívül markáns alap, ez Németországban a szabad demokratáknak (FDP) éppen 3-4 százalékra elég most. Mert utóbbiak csak egyet nem akartak belátni egy kondícióját tekintve jobb állapotban lévő Németországban: a liberális alternatíva ma nem neoliberális alternatíva. Nem csak azért, mert nincs rá választói kereslet, hanem mert nem lehet kiút a válság válságából.
Nyilván meg is nyugodhatnánk most, hiszen erre a gondolatra ma Magyarországon alig van kereslet, és nem azért, mert még mindig Kádár János szelleme járja át a közmunka-programon havat lapátolók fejét. De Fodor nyilván nem egy neoliberális klubnak szánja pártját, hanem ahogyan a Népszabadság írja, „hídszerepre” pályázik. Ezt akár úgyis értelmezhetjük: ha kell, beszállnak egy listára, legalábbis a jelentkezési lap részéről leadva.
Kérdés, ki vesz be programjába, pardon összefogásába Matolcsy nélküli matolcsyzmust.
