HTML

Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) célja, hogy impulzusokat adjon a liberális demokráciát és politikai pluralizmust garantáló intézmények és közösségek számára, formálja a mindennapi politikai cselekvés és gondolkodás értékorientáltságát, valamint erősítse a demokratikus felfogást és tapasztalatokat és az ezekre való nyitottságot. Nem hiszünk az értéksemlegesség illúziójában és elutasítjuk azt a felvetést, hogy a politika nem alkalmas problémáink megoldására. Abban hiszünk, hogy a politika az elveken alapuló értékek, a konstruktív gondolatok és a kritikai gondolkodás terepe kell, hogy legyen.

 

http://www.ideaintezet.hu/

 

http://www.facebook.com/ideaintezet

Friss topikok

Címkék

A (1) ad (1) adatigénylés (1) Áder János (1) alaptörvény (4) Alaptörvény (2) Alkotmánybíróság (4) állambiztonság (1) államosítás (2) átmeneti rendelkezések (1) atomerőmű (1) átszavazás (1) ATV (1) A régi ház (1) bajnai gordon (8) Balog Zoltán (1) baloldal (2) barroso (1) Bayer Zsolt (1) Bergoglio bíboros (1) bíróság (2) bizalom (1) Bokros Lajos (1) Botka László (1) Budapest (1) Bujdosó könyv (1) D-Day (1) Déli Áramlat (3) devizahitelesek (1) DK (5) Dorkota Lajos (2) Dunaferr (1) E.On (7) egészségpolitika (1) egészségügy (1) egyéni listás voks (1) egyetemfoglalás (1) egykulcsos (1) egykulcsos adó (2) Együtt (1) Együtt-PM (4) Együtt 2014 (3) Együtt 2014-PM (12) Együtt 2014-PM plakát (1) elemzők (2) ellenzék (2) ellenzéki egyeztetés (6) ellenzéki együttműködés (1) elővá (1) előválasztás (2) energetika (12) Erdő Péter (1) értelmiségi (1) EU (1) Európai (1) Európai Bizottság (2) Európai Néppárt (1) Európai Ügyészség (1) Európai Unió (1) Falus Ferenc (1) Fidesz (1) Fidesz-KDNP (2) fodor gábor (1) főpolgármester-jelölt (1) François Hollande (1) G. Fodor Gábor (1) gáz (1) gázkrízis (1) Gazprom (2) Gurmai Zita (1) GVH (1) győzteskompenzáció (1) Hallgatói Hálózat (1) Hazatérés Temploma (1) Heti Válasz (1) hittan (1) Holoda Attila (1) Horthy-kor (1) Horthy-szobor (1) IEA (1) ifj. Hegedűs Lóránt (1) információszabadság (2) integráció (1) internetadó (1) Ipsos (1) Janukovics (1) Jevromajdan (1) Jobbik (3) kampányfinanszírozás (1) Kazinczy utca (1) képviselet (1) Kerényi Imre (1) kereszténység (1) kétharmad (2) kétpárti (1) Kiss László (1) könyv (1) koordinálta indulás (4) kormányváltás (3) korrupció (1) Kovács Pál (1) Kövér László (2) közalkalmazottak (1) Közgép (1) közös indulás (3) közös listás voks (1) közrádió (1) közszolgálat (1) közvélemény-kutatás (4) Kúria (3) Lázár János (2) LIGA (1) Lisszaboni Szerződés (2) Magyar Energia Hivatal (2) Mali (1) Marine Le Pen (1) Martin Schulz (1) Matolcsy (1) Medián (1) megújuló energia (1) mesterházy attila (6) Milla (1) miniszterelnök-jelölt (2) miniszterelnök-jelölti vita (1) MSZP (19) MVM (10) Nabucco (1) Németh Lászlóné (1) németh szilárd (3) Németország (1) Nemzeti Front (1) Nemzeti Választási Bizottság (1) népegészégügy (1) Népszabadság (1) népszavazás (2) női kvóta (2) nonprofit (1) NVB (1) ombudsman (1) önkormányzati választás (2) Orbán Viktor (2) Oroszország (4) összefogás (9) Paczolay Péter (1) Padlóról padlóra (1) Paks (11) pápaválasztás (1) Parlament (1) piac (1) PM (1) politikai elemzés (1) politikai korrektség (1) populizmus (2) prevenció (1) Putyin (3) református egyház (1) rendeleti kormányzás (1) rendvédelem (1) Rétvári (1) rezsicsökkentés (21) rezsiharc (1) Rogán (1) Rogán Antal (1) röghöz kötés (1) Roszatom (1) RWE (2) Sarkozy (1) szakszervezet (2) Szárszó (1) Századvég (2) Sziget (1) Szigetvári Viktor (1) szinkretizmus (1) szolárpanelek (1) Szolidaritás (1) sztrájk (1) sztrájkbizottság (1) TÁMOP (1) Tarlós István (2) tiltakozás (4) TNS Hoffmann (1) több biztosító (1) töredékszavazat (1) Tormay Cécile (1) törvénygyár (1) trafik (1) trickster (1) tüntetések (3) Tyimosenko (1) Ukrajna (3) választási rendszer (2) választás 2014 (2) Varga Mihály (1) vizitdíj (1) Címkefelhő

Bemozgatott ellenzék és az ukrán oktatási törvény

Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2017.09.15. 14:42

A közéleti-értelmiségi diskurzusokkal kapcsolatos kritikáknak visszatérő tartalmi eleme, hogy a politikusok, továbbá az írásért és olvasásért fizetettek olyan témákról beszélgetnek és vitáznak, amelyek csak őket vagy szűkebb-tágabb értelemben vett közösségeiket érdeklik. Nyilvánvaló, hogy ez egy igazságtalan ítélet, hiszen attól még, hogy az egészségügy helyzete az, ami leginkább érdekli az állampolgárokat, attól még az új alkotmány vagy a választási rendszer kérdése éppúgy fontos egy politikai közösség számára. Ahogyan az is igaz, hogy attól, hogy bonyolult geopolitikai kérdések kommentálásához nincsen mindenkinek kompetenciája, attól még a 113., hazánk nemzetközi megítélésével foglalkozó alapítványi rendezvény tud olyan fontos állításokkal élni, mint a közmunkások helyzete és szegénység felszámolására irányuló kormányzati intézkedések hiánya – illetve magának a szándéknak a hiánya – kapcsán szervezett tanácskozás

Azontúl tehát, hogy nem lehet vagy nem is érdemes a politikai és közpolitikai kérdések között élesen priorizálni, de a reagálás eszközével lehet súlyozni (sajtóközlemény, minikampány, törvényjavaslat, tüntetés, stb.), mégiscsak többen lehetnek most azok az országban, akik tanácstalanul néznek, amikor a máskor minden egyes komoly, súlyos, ciklusokon át a legmélyebb valóságokat érintő kérdésben közösen csak minimálisan vagy éppen kiállni nem tudó ellenzékiek az ukrán oktatási törvény ellen fel tudtak egységesen lépni. Amire a „komoly”, a „súlyos”, „a legmélyebb valóságokat érintő kérdés” fordulatok mind igazak.

Így aztán mielőtt bárki és főleg a (habonyizált) jobboldal vagy a politikai közösség bármely tagja azt gondolná, hogy ennek nem látom okát, indokát, jogosságát (vagy értelmét), természetesen nem erről beszélek. Lassan, ha még rezonálna rá a szívem, úgy kidobbanna helyéről, amikor azt az érvelés hallom baloldali-liberális ellenzékiektől, hogy a határon túli magyaroktól el kell venni a szavazati jogot, illetve az otromba, „az adózzon, aki itt is él” érvelést folytatják egy traumatizált, poszttrianonizált magyar politikai térben. Hozzá kell tennem ebből napról napra kevesebb van (legalábbis így érzékelem), de mivel előbbiektől való távolságom jelentős, így nem kell külön felhívni a figyelmemet senkinek sem arra, hogy ami Ukrajnában a magyar kisebbséggel, a kisebbségi jogokkal, a jövő – magyarul is beszélni (és élni) akaró – nemzedékével történik, történhet, az elfogadhatatlan, azt magyarországi politikus nem hagyhatja szó nélkül.

E téren pedig egy kormányzati vagy egy ellenzéki politikusnak nagyon más fellépési kötelezettsége, súlya és eszköze van. Jelen esetben elsősorban a kormányzati cselekvésre várhat mindenki, akinek „ez fáj”.

Ebből a pozícióból nézve volt érdekes, ahogyan Stumpf András, a Heti Válasz vitriolos újságírója szépen bemozgatta a komplett Fideszen és Jobbikon kívüli ellenzéket. Aki nem tegnap kezdte olvasni a jobboldali fórumokat, azt tudhatja, hogy ez a „hol van a TASZ, az Amnesty és a baloldal” felszólítások olyan esetekben, amikor a határon túli magyarokat érintő jogcsorbítás áll fenn, menetrendszerűen szokott érkezni adott szerzőktől, arrafelé erre külön szöveggenerátor van. Ez mindig biztos lájkcunami, mindig fel lehet mutatni a „kettős mércét”, és illusztrálni lehet, hogy lám ha nem lépnek a balosok, liberálisok, akkor 2004. december ötödike az ellenzék igazi határon túli politikája. Mindezt attól függetlenül írják az érintettek, hogy vagy ez nincs is így, vagy még az írás megszületésével egy időben a most ellenzékiek maguk is kormányzati vagy nemzetközi fórumhoz fordulnak.

Az egymással, a politikai közösség egészét érintő ügyek mentén is csak többkörösen, a nyilvánosság számára követhetetlen egyeztetési folyamat során (vagy sehogy) fellépő baloldali-liberális ellenzék Stumpf András számonkérő felkiáltására, utóbbi tájékoztatása alapján a Kettős Mérce főszerkesztőjének, Jámbor Andrásnak és a Közös Ország Mozgalom kitalálójának, Gulyás Mártonnak a közreműködésével megszervezték az ökopárti-baloldali-liberális összellenzéki tüntetést (mivel Fidesz, Jobbik nem ment, utóbbivá lett).

Mindezzel mi a gond? Semmi. Hacsak annyi nem, hogy megannyi további kérdés fakad belőle. Minek vagy kinek kell üzennie ahhoz, hogy például a Tesco-dolgozók ügyében is közösen lépjenek fel? Kinek kell publicisztikát írnia és hova ahhoz, hogy a DK, az Együtt, az LMP, a Liberálisok, az MSZP, a MOMA, a Momentum és a Párbeszéd hasonlóan közösen álljanak ki a fogorvosok, ápolók, nővérek, napközis tanárok ügyében? Ha Stumpf András éppen nem ér rá, akkor kinek posztolnia, amikor több mint 90 millió forintot a szociális és gyermekvédelmi ágazat dolgozóinak pótlékára szánt összeg landol a Tour de Hongrie nemzeti kerékpáros-körverseny évenkénti megrendezésére (hogy éppen a Kettős Mérce pár héttel korábbi témáját hozzam példának)? A ügyek száma addig folytatható, ameddig bármilyen közvetlenül a politika hatáskörébe tartozó évek óta fennálló közpolitikai kudarc – és akkor finoman fogalmaztam – eszünkbe jut.  

Ezen a ponton megint hangsúlyozni kell: ennél üzenetjellegűbb és a politikai kultúrára nézve – legalábbis amit a köznyelv alatta ért – megnyugtató fellépés nem történt mostanában az ellenzék részéről. S azt sem gondolom, hogy a munka törvénykönyve ügye és a határon túli magyar kultúra, hagyomány, emlékezet és jogok eltiprása egymással összehasonlítható lenne. Aki szerint ezt végzem most el, annak csak az egyik ügy fontos.

A kérdés csak az, hogy ki jelöl ki témát ellenzékieknek, és ha ilyen fontos ügyekben példás a fellépés egy bemozgatásra, más esetekben hogyan nem jut ennek minimuma az ellenzéki fejekbe? Lentebb megpróbálok rá magam válaszolni.

A média téma- és ügykijelölő szerepéről nyilván nem kell vitát nyitni, ez ma már adottság most és mindörökké. Nem ennek árát fizetik politikusok, amikor megrettennek bloggerektől, amikor tényleg arról beszélnek napokig a tévéstúdióban, ami az évtizedes szakmai barátságaiknak fontos. Ezzel nem az a baj, hogy arról, hanem hogy úgy. Mintha még mindig „civilek” és nem pedig politikusok lennének.

Mégis jelen esetben miért jártak el példásan a pártok? Egyrészt, mert a fellépés nem került semmibe, azaz e téren nincs egymással vitájuk sem általánosságban, sem konkrétan – ahogyan az esetek egy jelentős részében sincs. Nem áll fenn versenyhelyzet egymás között. Másrészt a baloldali-liberális politikusok, akik évek óta jelentős korrekciót folytattak a (korábbi) határon túli magyarokra vonatkozó állításaikat illetően – még az MSZP-ben is –, újra és újra úgy tekintenek magukra, mint akiknek bizonyítanivalójuk van, akiknek nagyon fel kell mutatniuk, hogy bár tartanak ők sajtótájékoztatót, adnak ki közleményt, tiltakoznak itt és ott, üzennek Kijevnek, de nekik továbbra is nagyon expliciten kell bizonyítaniuk, hogy az őket kóstolgató jobboldalról – és nem Bayer Zsolttól érkező – publicisztikáknak távolról, de távolról sincs valóságalapjuk.

Ez legyen a legnagyobb bajunk, ebben egyetérthetünk.

Ahogyan abban is, amit Stumpf ír: „Ha a kárpátaljai magyarokat vegzálják, az ellen én a patás ördöggel is hajlandó vagyok együtt tüntetni. Sőt. Még Gulyás Mártonnal is. Ha ez nem bizonyítja, hogy fontos az ügy, hát semmi sem.”

A „kárpátaljai magyarok” mellé – nem a helyükre – helyettesítsük be bármelyik Orbán-rezsim károsult társadalmi csoportot. Ha akkor is áll a mondat egyetértésre, akkor csak az a kérdés, ki és kinek írjon publicisztikát, ki küldje el azt politikusoknak, és ki szervezze meg a közös fellépést, hogy a múlt vasárnapnak legyen bármiféle, az ügyön túlmutató üzenete jövő áprilisra nézve.

Az írás szerkesztett változata a 24.hu oldalán jelent meg.

 


Ha tetszett a cikk, csatlakozz hozzánk a Facebookon is:

Címkék: ellenzék tüntetések Ukrajna

Szólj hozzá!

Ellenzéki kiválasztási show

Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2017.01.22. 15:49

Böcskei Balázs írása

Majtényi esetében tehát méltányolható, elvek mentén, realizálható eljárással került felkérésre a jelölt, Botka lényegében önfelhatalmazással él, bár mindezt „új baloldali politika” fontossága mellett és annak konkrétuma nélkül érvelve teszi. Fellépése azért is sajátos, mert terve kikényszerítéséhez jelentős erő és hátország kell, és ezekkel Botka ma nem rendelkezik. Természetesen egyik oldalon ott van, hogy Szeged sikeres polgármestere, másik oldalon viszont az, hogy a választmányi tisztséget sem tudta megőrizni. A nyári Index-interjúja ellentmond annak, hogy az ellenzéki oldalon és az MSZP-ben neki most megkérdőjelezhetetlen integritása lenne. Mai tudásunk szerint nem lesz közös lista, és ezzel katalizálása ellenére Botka is tisztában van. Akkor mégis mivel magyarázható, hogy eleve olyan szempontokat állít fel, amelyekről ő maga is tudja, hogy nem teljesít(het)ik a többiek?

botka.jpg

Forrás: Hetek


Ha tetszett a cikk, csatlakozz hozzánk a Facebookon is:

Címkék: MSZP Botka László elővá

Szólj hozzá!

Együtt és 2018 - pörgetett választási felkészülés

Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2016.09.26. 09:58

Az Együtt is küzd azzal a problémával, hogy „zöldberuházásos” módon az Orbán-rezsimben pártot fejleszteni – kezdve a tagtoborzástól egészen a mediális reprezentációig – a megváltozott intézményi és politikai környezet között még az általános nehézségeken túl is nehezebb – hiba lenne kizárólag a taglétszámok alapján megítélni az egyes pártok elismerését. Mindenesetre az Együtt hétvégi küldöttgyűlésével a párt rákapcsolt saját választási felkészülésére. 

juh.jpg

Fotó: Index


Ha tetszett a cikk, csatlakozz hozzánk a Facebookon is:

Címkék: Együtt Szigetvári Viktor

Szólj hozzá!

Német kvóta, magyar plafon

Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2015.01.06. 13:52

Mikecz Dániel írása

Még 2014 végén fogadta el a nagykoalíció Németországban a DAX vezető német nagyvállalataira vonatkozó új szabályozást, amelynek értelmében 2016-tól az új felügyelőbizottságokban a nőknek a pozíciók 30 százalékát kell betölteniük. Az alábbi blogbejegyzésben az érvek, miért nem érdemes alacsony szinten tartani azt a bizonyos „üvegplafont”.

kvota.jpg

Kép: ELTE Online


Ha tetszett a cikk, csatlakozz hozzánk a Facebookon is:

Címkék: női kvóta Németország

Szólj hozzá!

Internetadó: a kivonulás szabadsága

Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2014.10.22. 18:27

Mikecz Dániel írása

Nem érdemes a tiltakozások sikerességével kapcsolatban jóslatokba bocsátkozni, hiszen az rengeteg körülménytől függ, továbbá az esetek többségében nem is egy egységes cselekvőről van szó. Érdemes azonban pár megjegyzést fűzni a vasárnapra bejelentett, az internetadó-ellenes tüntetéshez, ugyanis annak kapcsán rövid idő alatt nagyon sok Facebook-polgárt lehetett mozgósítani. A legfontosabb, hogy olyan élethelyzeteket sértett meg a kormány, ahol Orbán Viktor csak egy mém tárgya volt, és nem egy tisztelni vagy félni való politikus.

444.jpg

 

Kép: 444.hu

Nem egészen egy nap alatt elérte a kitűzött 100 ezres lájk-mennyiséget az internetes adatforgalom alapján kirótt adó ellen tiltakozó Facebook-oldal. A klikkativizmus természetesen nem azonos azzal a politikai aktivizmussal, ami jelentős egyéni anyagi erőforrások és a szabadidő feláldozását kívánja meg, azonban az elköteleződés előszobája lehet. Ebből a szempontból tehát nem egészen fotelforradalmárkodásról van szó, de erről ténylegesen többet a vasárnapi események után lehet megtudni. Az azonban tény, hogy a netadó ügye kapcsán a korábbiakhoz képest gyorsabban és nagyobb mértékben lehetett és lehet még jelenleg is mozgósítani a magyarokat. Érdemes tehát számot vetni azzal, hogy miben különbözik ez az ügy a korábbiaktól.

Az önkormányzati választások után a kormány részéről többször lehetett azt hallani, hogy a 2014-es választási év után három és fél év nyugalmi időszak, az építkezés ideje következik. Ami a kormány számára bizonyára nyugalmas, az az állampolgárok számára azt jelenti, hogy alig nyílik lehetőségük politikai véleményük kifejezésére. Az alacsony választási részvétel alapján bátran kijelenthető, hogy sokan érzik azt, hogy a politikai pártok közül egyik sem alkalmas arra, hogy képviseljék őket a választott testületekben. A választások után nincs már semmi, ami a kormány visszatartaná, másrészt az ellenzéken sem lehet már egykönnyen/sehogyan javítani. A kilátástalanság könnyen politikai apátiához vezet, azonban egy ilyen tüntetés alkalmas az elmaradt vagy elhibázott politikai cselekvés bepótlására is.

Természetesen egyéb lehetőségeik is vannak az állampolgároknak arra, hogy befolyásolják a politikai döntéseket, pl. felkereshetik választott képviselőiket, bekapcsolódhatnak civil szervezetek munkájába. Ezeket a lehetőségeket azonban éppen a korrupció mértéke és a rossz kormányzati teljesítmény miatt nem szívesen használják a magyarok. A politikával szembeni bizalmatlanság azonban nem csak a politikai pártokat, de a politizáló civil szervezeteket is sújtja. Az internetadó elleni mozgósítás azonban amorf, nem látszik mögötte semmilyen szervezet, ezzel pedig megnyerő az intézményekben nem bízó magyaroknak. Így ez egy jó alkalom arra, hogy ki lehessen fejezni az általános elégedetlenséget a politikai elittel és az általános korrupcióval szemben. Ne feledjük el, hogy egy adónemről van szó, tehát behajtása éppen a botrányoktól érintett NAV feladata lenne.

Az internet ráadásul úgy apolitikus téma, hogy közben igenis sok társadalmi, közéleti konnotációja van. Apolitikus, amennyiben nem kötődik közvetlenül egyetlen politikai párthoz sem (a magyar Kalózpártról nem sokat tud a közvélemény), továbbá az általános kommunikáció és szórakoztatóipar gerince. Annyiban viszont politikus, hogy még mindig hordozza magában a társadalmi felemelkedés, a jogkiterjesztés, a tudás terjesztésének, a társadalmi szakadékok áthidalásának ígéretét. A 2011-es arab tavasz, a Hallgatói Hálózat-tüntetések és az ukrán események is megerősítették azokat a meggyőződéseket, hogy valódi erő rejlik az internetben és a közösségi médiában. Nem véletlen a diktatórikus és autoriter rendszerek próbálkozása, hogy valamilyen módon ellenőrizzék az internetet. A netadó pedig azt a gyanút erősíti, hogy a kormány tulajdonképpen az internet - mint alternatív hírforrás - elterjedését, használatát kívánja korlátozni. Az internet ügye konkrét annyira, hogy mindenki értse, miről van szó, de alkalmas arra is, hogy mindenki mást lásson bele.

Végül ami az egyébként nem politizáló magyarok számára a legfontosabb, hogy az internetadó megsérti az egyéni autonómiát. Hazánkban még mindig nagyon sokak számára a szabadságot az egyéni életvezetési stratégiák megválasztása és működtethetősége jelenti. Az internet összeköti a kádári érdekkijárás világát az otthonról külföldre dolgozó szabadúszók valóságával. Az egyéni boldogulás pre- és poszt-modern mintái keverednek, amelyeknek a habarcsa az internet.

Olyan élethelyzeteket sértett meg a kormány, ahol Orbán Viktor csak egy mém tárgya volt, és nem egy tisztelni vagy félni való politikus. A korlátlan szélessáv lehetőséget ad, hogy ki-ki kedvenc külföldi sorozatait nézze meg a premier után egy nappal, és ne a köztévé produkciói között kelljen válogatnia. A Marslakók túlszámlázásánál már csak az lenne fájdalmasabb, ha meg is kellene nézni az egyes részeket. Az internet a kormányzati hatalomtól mentes tér, a szabad érintkezések világa, egy olyan hely, ahol csak akkor van Kerényi Imre és Matolcsy György, ha én is akarom. Ez az ügy tehát azok számára is fontos, akik egyébként nem sokra tartják a politikai szabadság gyakorlásának aktív formáit. Az internetadó a kivonulás szabadságát veszélyezteti. Netezni a mobiltelefonról is tudunk, de az internet mégiscsak otthon van, még ha a zsebünkben is tartjuk. A kormány pedig kérdezés nélkül, sáros lábbal berontott.  


Ha tetszett a cikk, csatlakozz hozzánk a Facebookon is:

Címkék: tüntetések internetadó Orbán Viktor

7 komment · 1 trackback

Hogyan várhatunk a totális állami kontrolltól rezsiversenyt?

Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2014.10.09. 10:30

Folytatva a címet: önmagára szabott pályán versenyez majd az „állami rezsiellátó”? Alacsonyabb árakat ígér a fogyasztóknak az állami közszolgáltató, amely versenyre kelne a most piacon lévő cégekkel. Mindezt egy olyan szektorban, ahol az árakat az állam határozza meg. A kereskedelem és az infrastruktúra pénzeire új jelentkezők vannak, de egyelőre a multik sem járnak annyira rosszul.

rob.jpg

Fotó: 444


Ha tetszett a cikk, csatlakozz hozzánk a Facebookon is:

Címkék: államosítás Oroszország rezsicsökkentés MVM

Szólj hozzá!

Majdnem újra elúszott a korszakváltás

Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2014.09.30. 09:48

Böcskei Balázs

Pár óráig úgy tűnt, hogy az Együtt és a Demokratikus Koalíció magukra maradnak Bokros Lajos jelöltségével, de végül is az MSZP budapesti párttanácsa megmentette a „korszakváltókat” attól, hogy csak Gyurcsány Ferenccel – politikai önképük alapján saját oldalukon belüli antitézisükkel – támogassák Bokros Lajost. Az MSZP országos elnöksége de facto kihátrált Bokros mögül, a budapesti „küldöttek” viszont értelemszerűen nem akarták kockáztatni esélyeiket. Nem túlságosan eredményes politikai „hívószó” a hardcore baloldalon, ha valaki úgy kíván szavazatokat szerezni, hogy közben nem támogatja a Nagy Baloldali Összefogás Párt aktuális, időközönként változó„stratégiáját”. A budapesti MSZP nem akarta magára venni egy Bokros-elutasításból következő bizonytalanságokat, az esetlegesen fennálló erőforrás-amorizációt, ami abból fakadna, hogy számos helyen a (baloldali) szavazók büntetése miatt maradhatnak kint önkormányzatokból, vagy nem lesz meg a többség, a pozíció. Egyik oldalon a biztosnak tartott/vélt/képzelt kerületek és billegő helyek voltak, másik oldalon a párt önképe. Nem az utóbbi nyert.

Falus Ferencről korábban azt írtuk, hogy személye annyiban a legjobb megoldás, hogy nehezen CÖF-plakátosítható, párttagsága ellenére sincs érdemi politikai előélete, politikán kívüli tevékenységének megítélése nem konfliktusos, így akár meg is húzhatja a kerületi kampányokat, besegíthet a jelölteknek. Abban ugyanis elemzői konszenzus volt, hogy Falusnak csekély esélye volt Tarlós legyőzésére, ahogyan Bokros Lajos mellett sem a győzelem esélye döntött, hanem sokkal inkább a veszteségek minimalizálása. Ma már történelmi kérdés, mi lett volna, ha a baloldal nem vált jelöltet, és már kezdetekben fegyelmezettebben indul neki a Falus-kampánynak – ott ugyanis, ahol az ismert vödrös jelenet megtörténhetett, ott biztos lehettünk volna abban, hogy még van kreatív muníció.

Falus nem húzta meg a kampányokat, és a kifejezetten erős kampánytémák sem szóltak nagyot, programjának idézésére pedig még a témával foglalkozó elemzők, újságírók, véleményvezérek sem vesztegettek időt. Láthatóan a baloldali pártok a kerületekre koncentrálnak, és kell is, hiszen számos helyen a választó számára követhetetlen módon kialkudott konstellációk álltak fel, vagy éppen „ejtőernyősök” indulnak helyben éveken át permanensen kampányoló Fidesz (fideszes jelölttel szemben). Vagy éppen a Magyar Nemzet közöl olyat egy jelöltjükről, ami egy elmaradt Google-keresést vagy annak találatainak figyelmen kívül hagyását feltételezi.

Az egészen eddig Falus mögötti összefogásra hangolt baloldali szavazó akkor bizakodhat leginkább, ha megalapozott tudás és mérések tükrében döntöttek úgy a felek, hogy a sokkal inkább támadható, politikai előélettel bíró, balról nézve programalapon kevésbé kompatibilis önképe alapján is konzervatív – legalábbis amit Bokros Lajos a kortárs konzervativizmusról gondol – jelölttel próbálkozik, pontosabban cserél a célegyenesben. Nem Bokros hibája az, hogy a baloldal már nem is tudjuk mikor, de letett arról, hogy az antiorbánizmuson túlmutató jelöltet keressen. Bokros Lajos kielégíti azt az igényt, hogy demokrácia-jogállam-Tarlós=Orbán. Ennek megfelelően „alkalmas” is.

bokros_1.jpg

Fotó: Paraméter

Az EP-választáson történő induláshoz Bokros nem tudott összegyűjteni 20 000 ajánlást, most a MoMa szervezeti szintjéhez képest jelentősen megemelésre került szervezete. Bokros Lajos ezzel a felkéréssel marad az ellenzéki palettán, szervezete és személye politikai árnyékként és kihívásként fog felkérőire vetülni. Ha megnyeri a választást, nyilván nem ez lesz az elsődleges kérdés, ha veszít, akkor az ellenzéki szereplők között maradhat, és politikai kihívást fog jelenteni szövetségeinek. Bokrosnak megérte elfogadni a baloldal felkérését.

Viszont a baloldalon a korszakváltás immáron az a fogalom, amelyre többet már nem lehet hivatkozniuk azoknak, akik korábban fontosnak érezték. Olyan személyi konstrukciók álltak össze számos városban és kerületben, hogy a baloldalon ez a kifejezés egyre kevésbé jelent valamit, és csak a Magyar Nemzet közönyének köszönhető, hogy nincs több „ügy” a napirenden. Bokros Lajos jelölése után – a PM „nem”-je ellenére is – nincs politikai tartalma a kifejezésnek. Április hatodikának és május huszonötödikének az üzenete nem az volt a baloldalon, mint ahova az érintettek két héttel az önkormányzati megmérettetés előtt eljutottak.

Ha nincs az MSZP (budapesti párttanácsa), úgy könnyen előfordulhatott volna, hogy Bokros csak az Együtt és a DK jelöltje lett volna. Tézis és antitézis Bokros mögött. Még jó, hogy van egy MSZP.

 


Ha tetszett a cikk, csatlakozz hozzánk a Facebookon is:

Címkék: önkormányzati választás Tarlós István DK Bokros Lajos Együtt-PM

11 komment

Építkezési könyv

Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2014.08.12. 10:44

Vasali Zoltán recenziója

Az embernek tényleg olyan érzése van, hogy ha idén lenne még egy választás, akkor az már elviselhetetlen lenne. Pedig még van és a nyári szünetre eső felkészülés láthatóan pont azokat a gyerekbetegségeket produkálja, amiket már eddig is unos-untalan megismerhettünk az ellenzék történetéből. Nehéz úgy olvasni a napokban megjelent, Padlóról padlóra – Magyar baloldal 2010-2014 (szerk: Böcskei Balázs, L’Harmattan) című kötetet, hogy a baloldal közben polgármester-jelöltet keres Miskolcon vagy éppen a fővárosban Tarlós István kihívóját. Futják ugyanazokat a köröket, amiket korábban is. Nem látszik se karakter, se program vagy jelentősebb társadalmi eredmény, ami kimozdítaná az ellenzéki szereplőket az ismétlődő hibákból. Ezért érthető, hogy a nemrég megjelent kötet egy pontos kritikán alapuló önreflexiót („gyászmunkát”) akar előidézni.

pad.jpg

Elsősorban ezért lenne jó, ha megfogadnák a politikusok a kötet szerkesztőjének szíves kérését, miszerint olvassák el kétszer ezeket az írásokat. Azt tenném hozzá, hogy nézzék meg a lábjegyzeteket is, mert a fejezetek előnye elsősorban az, hogy alapos és leíró jellegük ellenére nem veszítik el a dinamikájukat. Kérdés, hogy a kötet jó időpontban jelent-e meg az őszi választások előtt. A pár hét alatt lezavart tisztújítások egyértelműen mutatják, hogy a törvényi feltételek megváltozása és az önkormányzatiság kiüresítése ellenére, azért a helyi politikai közösségek utolsó mentsvárait próbálja az ellenzék éppen megmenteni. Csak részben tud foglalkozni önmagával.

A kötet megjelenése óta a 13 kritikai pont közül a nyilvánosságot az „egók harca” kötötte le leginkább. Az ellenzéki történet ezen része pedig nem csak unalmas és kiszámíthatatlan, de pont azt akadályozza, hogy ezek a formációk versenyképes politikai szervezetekké váljanak. A Gyurcsány- Mesterházy-Bajnai triót a kis győzelmek és kikényszerített megállapodások ördögi köre tartotta forgásban. Ennek a dramaturgiának a részleteit nem csak időrendben dolgozták fel a szerzők, hanem a láttatni is tudták, hogy ennek milyen hatása volt a szakpolitikai és ideológiai hitelességre is. A főszereplők többsége azóta háttérbe szorult, az aktuális nyertesek pillanatnyi megerősödése pedig láthatóan nem a megújulás első lépése. Közben az elitek előre lépő második sorairól szépen lassan kiderül, hogy se karakterek, se tartalékok igazán nincsenek. Volt itt rekrutáció, de ez most ennyit ér. Kunhalmi Ágnes és Szelényi Zsuzsa követi Lendvai Ildikót vagy Tóbiás József a távozó Mesterházy Attilát. Pont ezért nagyon fontos, hogy bizonyos kérdéseket a kötet a jövőbeni hatásuk szerint próbál meg értelmezni. A feltételezés az, hogy a hibák halmazából következik egy megértett tapasztalat, ami változást eredményez. Nem türelmetlen elvárás ez.

Önkényesen szemezgetve a feltételek megváltozásáról szóló részek közül, többek között kiderül, hogy az alkotmányozáshoz való viszonyban már régóta kevés a visszatérés 89-hez álláspontja és nem tekinthető a fideszes Alaptörvény alternatívájának. Ilyen a baloldali identitás megrekedtségének ügye is. A „minden volt már a baloldal” dilemma, a bankok védelmezőjétől a gyermekszegénység szószólójáig szerepkeresgélés nem vezetett sehova. Pont ezért is fontos, hogy a kötetben külön részt kapott az LMP-hez való viszony feltérképezése. Igen, itt sem Schiffer András karakterével kellene már foglalkozni, hanem a szakpolitikai és normaszintű távolságot kell megérteni ahhoz, hogy a zöldek autonómiáját végre ne csak egyszerű elzárkózásként értelmezzük.

A kampánytechnikákról szóló fejezet több érdekes kulisszatitokkal is szolgál. Összességében ugyanis az egyik legnagyobb ellenzéki kudarc - amely minden kritikai pontot össszefog-, hogy pillanatnyilag senki sem képes több szavazót aktivizálni. A témáról szóló rész egyik legnagyobb tanulsága az alaphibákon túl (névválasztás, ellentmondó üzenetek, szervezeti koordinálatlanság), hogy a köztéri felületek hanyagolása és a kreatív teljesítmény hiánya egyértelműen hozzájárult a vereséghez. Ezek nem csak forráshiányra és kapcsolatrendszerre fogható mulasztások, hiszen a Jobbik időben és tudatosan nyomult ezen a terepen és sikert is ért el. További kérdés, hogy a kampányban miért nem sikerült felépíteni a paksi bővítésből egy második Bős-Nagymaros „ügyet”. Az összefogás szereplői alapvetően mást gondolnak az atomenergia kérdéséről: vagy hallgatnak róla, vagy nyíltan támogatják, vagy csak a finanszírozás átláthatóságára koncentrálnak. Félő, hogy a kötetből külön szempontként nem azért maradtak ki a megszokott újbalos identitást érintő ökológiai vagy gender szempontok, mert a szerzők erre érzéketlenek lennének. Inkább a vizsgált szereplők teljesítménye maradt el a kritikailag mérhetőtől. Másként fogalmazva a Padlóról padlóra azért nem lehet „teljes”, nem ölelhet fel minden témakört, mert közpolitikailag ilyen keretek között csak integrált lehet. Jó példa erre a romapolitika kudarcának feltárása, ami természetesen nem fedi le a szegénységpolitikában meglévő más problémákat is.

Külön-külön fejezet szól az értelmiségi bázisról és a civil szervezeti hátteréről. Előbbi esetben nem csak a valóságismeret elvesztéséről, a generációs konfliktus felerősödéséről olvashatunk, hanem a kreatív energiák kimerüléséről és a párbeszédkészség elvesztéséről kapunk magyarázatot. A civilek esetében más a helyzet. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy új bázis születik egy túlélésért küzdő bal-lib oldal mellett vagy mögött. A két fél közötti korlátok nem csak aszerint érthetjük meg, hogy ki nyúlja le a másik témáit, emészti fel szervezeti bázisát vagy veszélyezteti a függetlenségét. A „progresszív civileknek” joggal kevés az együttműködéshez az, hogy a pártok érzékenyek az alapvető normasértésekre. Sokkal fontosabb a két fél együttműködésében, hogy a megoldandó társadalmi problémákban milyen szintű elkötelezettséget tapasztalnak a civilek a pártok részéről. Ráadásul az elmúlt négy év tüntetései többször adtak lökést az ellenzék újraszervezéséhez, mégis úgy tűnik ezek a lendületvételek rendre elakadtak az eltérő dinamika, fogalomhasználat és értékrendszer miatt.

Csak a kötet megjelenése óta látott megmozdulásokat említve (Origó, Pride), nem lehet nem észrevenni, hogy ez hatással van a megújulásra. Sokkal erősebb a beágyazottságuk az nyilvánosság meghatározó formáiba és stílusuk/harciasságuk folyamatosan kihívást jelent a pártpolitikusok fiatalabb generációi számára is. Nem véletlenül szerepel a kötet végén a négy kéretlen tanács között is ez a probléma. Nem csak a polgári körök kíméletlen békemenetes reinkarnációja miatt, hanem mert itt vannak eredmények és tartalékok is. Ha csak a szakpolitikai együttműködést nézzük, mi lenne például a Greenpeace támogatása nélkül Jávor Benedek paksi bővítés ellenes törekvéseiből; vagy a kishantosiak nélkül a földbérleti pályázatok korrupciójának feltárásából; és A Város Mindenkié mozgalom nélkül a hajléktalantelepek felszámolása elleni küzdelemből. Ráadásul ez az egész egy új szociáldemokrata és a piacot is értő viszonyrendszer megteremtésében lehet igazán nélkülözhetetlen, valamint egy generációs kitörési pontot is jelent.

Minden témakörben ott érezhető a háttérben, hogy az ellenzéki kudarc megértésében egy saját fejlődéstörténetet kell megismerni és a Fidesz hatalomtechnikáját. Szinte minden kormányzati adottság vagy éppen eredmény szembeállítható valamilyen ellenzéki teljesítményhiánnyal. A civil szektorral való együttműködéssel szemben ott a CÖF és a Békemenet. A korrupciós botrányok ellenére az ellenzék nem tudta elhitetni magáról, hogy átláthatóbb és mégis hatékony kormányzásra képes. A médiaviszonyok ellehetetlenülése nem magyarázza az ellenzéki üzeneteket övező értetlenséget. Sorolhatnánk a végtelenségig.

Kérdés, hogy kinek mennyi ereje marad nyáron a politikáról olvasni. A hazai elemző intézetek folyamatos munkát végeznek a kudarc feldolgozásával kapcsolatban. A többek között az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) munkatársai által is jegyzett tizenhárom pont részt vállalt a kudarc feldolgozásból, de kérdéses, hogy milyen vitákat indukál.

 

A szerző politikai elemző, recenziója megjelent a Népszabadság 2014. július 26-i számában.


Ha tetszett a cikk, csatlakozz hozzánk a Facebookon is:

Címkék: könyv baloldal Padlóról padlóra

1 komment

Casting, ami nem casting és a budapesti együttműködés

Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2014.08.05. 07:50

Böcskei Balázs

 

A baloldalon soha nem lehet tudni, melyik lesz a végleges bejelentés napja, de úgy tűnik, most a felek eljutottak a végső szakaszba, és hamarosan nyilvánossá válik, ki lesz Tarlós István kihívója Budapesten. Kiderül az is, hogy kik indulnak az egyes kerületekben polgármester- vagy képviselőjelöltként. Szemben az állításokkal, 2009-hez hasonlóan casting igenis van/volt, ennek elmaradásának ugyanis nem az a feltétele, hogy egy politikus sokszor elismételi, hogy nincs, hanem például az, hogy nem szivárogtat a sajtónak tárgyalásról tárgyalásra. Márpedig szivárogtatás volt, ami annak jele, hogy volt is mit kiszivárogtatni, volt egyet nem értés bőven, folyt a casting.

Az egyeztetéseknek jelen esetben valóban volt tétjük, hiszen számos kerületben van arra lehetőség, hogy a baloldal adja a polgármestert, aki többségben vezetheti majd a kerületet. Veszítenivalója leginkább az MSZP-nek van, hiszen a párt május 25-i szereplése világossá tette, hogy a fővárosban visszaszorult, továbbá szervezetileg, beágyazottságát és potens jelöltjeinek versenyképességét illetően lassan véget érni látszik az egypárti baloldali hegemónia.

Az MSZP vezetői felismerték ennek veszélyét, és a (vélt) problémák láthatóvá válását elkerülendő minél szélesebb összefogást szorgalmaztak, lehetőleg az MSZP dominálta jelöltekkel. A szocialista pártot illető – és immáron vitán felül álló – innovációs deficiteket érzékelte a DK is, amely kezdetben – és majdnem az utolsó szakaszokig –, ha más okból is, de szintén a budapesti teljes körű összefogás szükségessége mellett érvelt, és természetesen közös főpolgármester-jelöltet javasolt. Ennek stratégiájáról részletesen szóltunk már a 168 Óra lapjain. A DK szavazatszerző képessége még mindig több ok miatt kérdéses, és az EP-választás eredménye komoly belső DK-s pártelemzésekben sem lehet érv például a Gyurcsány-kérdés megoldottságára. „A DK összefogás-kezdeményezése mögött azonban nem csak egy, az előbbi körülményekre tekintettel nem lévő szokásos, ellenzéki ötletelés van, hanem egy tudatos politikai stratégia. A DK növekedési potenciálja ugyanis leginkább azon (korábbi) MSZP-szavazók körében van, akik szemében Gyurcsány Ferenc kevésbé elutasított, sőt egy dinamikus, a baloldali törzsszavazó minden harci igényét kielégítő vezető, akik az »összefogást, és bármi áron« politikájának támogatói, akiknek Orbán Viktor legyőzése mindennél fontosabb politikai és egzisztenciális cél.” – írtuk május 25-e után. Egyelőre nem túl csavaros a baloldali pártok stratégiai észjárása.

A kéthavonta ellenállás napját hirdető DK számára viszont hosszú távon eredményes lehet e stratégia, különösen, ha az MSZP stagnálása folytatódik. Utóbbi párt legutóbbi tisztújítása alapján messzemenő válságkezelő stratégiák nem körvonalazódtak, hozzá kell azonban tenni, hogy az önkormányzati választásig ezt nem is lehet elvárni egy éppen a stabilitásáért küzdő párttól.

sajttaj.JPG

 

Fotó: Népszabadság

 

A fővárosi kompromisszumoknak és minden stratégiai döntésnek szem előtt kell tartaniuk, hogy miként reagál(hat) a Fidesz–KDNP. Nagy titkot ezzel nem árultunk el, de április 6-a – pontosabban az év eleji megegyezés és annak eredményessége fényében – ártani nem árt, ha ismét élünk ezzel a megállapítással. Egy, kizárólag mennyiségi szempontoknak teret adó összefogás ugyanis felerősítheti a baloldalon fennálló személyi és szervezeti hibákat, működési anomáliákat. Bár minden bizonnyal az „összefogás, és bármi áron” baloldali szavazói ismét urnákhoz járulnának, annak esélye azonban nem maximálható, hogy a potens kerületek ezzel meg is nyerhetőek.

A minőségi szempontoknak teret adó koordinált indulás egyszerre biztosíthatja a lehető legjobb jelölt győzelmét, a helyi erőforrások allokálását, illetve minimalizálhatja annak esélyét, hogy a „másik” párt (kerületi) előéletéért egy potenciálisan eredményesebb jelölt fizessen – a jobboldalnak kedvező – árat. Egy optimálisan letárgyalt, koordinált megegyezés a potenciális győztes kerületekben eredményesebb lehet, mint a bizonytalan politikai hátországú „közös jelölt-közös lista” minden kerületben. Legalábbis, ha a helyi szervezetek és aktivisták érdemben segítik a „másik” baloldal kampányát és jelöltjét. Utóbbiban alapvetően lehet bízni, hiszen az egyéni jelöltek „bőrére” is megy a kampány. Jelen tudásunk szerint így is lesznek azonban olyan kerületek, ahol közös lista áll majd fel – az érintettek ezekben vélhetően bizonyosak abban, hogy ez a lehető legjobb mód a győzelemre, és remélhetik, hogy jobban ismerik saját kerületüket, mint a 2014. április 6-i „kormányváltók” az országot.

Ahhoz, hogy koordinált megegyezésből ne csak a „koordinált”, hanem a „megegyezés” is megmaradjon a kampányban, közös főpolgármester-jelöltre van szükség. A baloldal belső világát, egymás iránti bizalmi hálóját és kultúráját ismerve ugyanis nem lenne eredményes (sem kivitelezhető), ha „lent” koordinált együttműködés valósulna meg, egymást segítő kampánnyal, „fent” (a főpolgármesterségért) pedig verseny folyna. 

Utóbbi esetében nemcsak olyan jelöltre van szüksége a baloldalnak, aki versenyképes Tarlóssal szemben, hanem olyanra is, aki meg tudja húzni a különböző problémákkal küzdő baloldal és „baloldalak” helyi kampányát. Balázsovits Lajos számos vonatkozásban nem képes erre a szerepre, és nemcsak azért, mert a Magyar Nemzet újságírójának nem telne bele 5 percébe, hogy egy komplett Gyurcsány/DK–Balázsovits-fotóalbumot állítson össze. Ezzel ráadásul – ha akarja az ellenzék, ha nem – a jelenlegi egydimenziós médiatérben aligha tudná elérni, hogy ne a DK jelöltjeként keretezzék a „független” jelöltet. Balázsovits azért sem képes erre, mert bár bír beágyazottsággal a baloldalon, ez azonban ma nem elég ahhoz, hogy helyi kampányokat „húzzon”.

Azt, hogy a többi (ön)jelöltön túl a sajtóban jelenleg olvasható Haza és Haladás Egyesület alapító Falus Ferenc minderre mennyire az alkalmas jelölt, ma még kérdéses. A válasz attól is függ, hogy mi a baloldal célja: Tarlós megszorítása vagy legyőzése. Bármelyik is, Falus tulajdonképpen már csupán azért is az eddigi legjobb megoldás, mert nincs nála jobb, és mindenki támogatja – ha támogatja. Ma Tarlóst a baloldalról legyőzni képes politikust ugyanis nem látni. Ha lenne ilyen, tudnánk róla.

Ha Falus lesz a befutó (pontosabban az, aki immáron vállalja is), akkor személyében az Együtt-PM adná a főpolgármester-jelöltet, de egyúttal egy kevésbé ismert, ugyanakkor így kevésbé támadható jelöltet találnának – bár a Magyar Nemzet már résen van. Egy ilyen, viszonylag ismeretlen és kevésbé „problémás” jelölt esetén a potenciálisan ellene irányuló negatív kampány nem árnyékolja be a lokális megmérettetéseket. Jó okkal feltételezhetjük, hogy például egy Horváth Csaba vezette főpolgármesteri kampány kevésbé aktivizálná akár az Együtt–PM egyébként is „laza” kötődésű, általában is kevésbé elkötelezett szavazóit (és aktivistáit).

A baloldalon túl csak még kevésbé versenyképes jelölteket látunk. A jobbikos Staudt Gábor a főpolgármesteri címért labdába nem rúg, a legtöbb, ami elmondható majd róla, hogy (ismét) elindult. Az LMP Csárdi Antal személyében egy teljesen ismeretlen jelöltet indít el, aki belépésének első napjaiban a már ismert LMP-s paneleken túl még nem mondott budapesti gondolatokat (a „vissza kell adni a budapestieknek Budapestet” mondat nem vall alapos kommunikációs előkészítő munkára). A hírek szerint a 4K!-val szövetségre lépő LMP-nek – amely együttműködés kevésbé stratégiai, sokkal inkább a szervezeti és jelölti hiányosságok jele – erős, ügyorientációs kampányra lenne szüksége, hogy jelöltje egyelőre „kézzelfogható” politikai és retorikai gyengeségeit képes legyen eltakarni. A „se nem régi baloldal, se nem Fidesz” üzenete egy heterogénebb baloldal esetében már kevésbé lehet sikeres, különösen úgy, hogy ennek LMP-s szívóereje április 6-a és május 25-e tükrében a mandátumsikerek ellenére is hosszú távon kétségesnek mondható. Az LMP szervezeti- és többek között ebből fakadó üzenetmegjelenítési képességének gyengesége miatt tartósan nem tudja a „se nem baloldal, se nem jobboldal” politikai tartalmát folyamatosan, és mindig innovatív fenntartani. 

A baloldali pártok szerdára ígértek végleges tájékoztatást, minden jel arra mutat, hogy a felek elfogadták a koordinált megoldást, a vesztesnek ítélt kerületekben pedig versenyeznek. A versenytől az együttműködésre ítéltettség ellenére sem kell félni. Tény, hogy együttműködés nélkül 2018-ban jobb, ha el sem indul a baloldal. Annak meglátásához viszont, hogy ki, miért és milyen szempontok mentén dominálja (vagy éppen nem dominálja) a jövőbeni kooperációt, ahhoz a baloldali pályának le kell tisztulnia. Utóbbi érdekében pedig – a közhelyszámba menő „építkezés” mantrája mellett – versenyezni kell egymással. Látni, hol és ki erős, hol és ki építkezik majd. Jelen tudásunk alapján, és a baloldal állapotát mérlegelve – nem felejtve soha a pálya lejtését és az erőforrások egyoldalúságát –, annyira nem lesz erős sem az MSZP, sem a DK, sem az Együtt–PM, hogy egyedül uralja a baloldali mezőt.

A baloldali versenynek pedig nem arról kell szólnia, hogy melyik párt a legerősebb, hanem arról, hogy az egyes pártoknak milyen gyengéi vannak. Ennek felmutatására pedig a verseny a legalkalmasabb eljárás.


Ha tetszett a cikk, csatlakozz hozzánk a Facebookon is:

Címkék: önkormányzati választás MSZP Budapest DK Együtt-PM Falus Ferenc főpolgármester-jelölt

3 komment

Struccok a Kúrián

Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2014.04.28. 10:45

Antal Attila

A Kúria még ahhoz sem vette a bátorságot, hogy érdemben bírálja el a győzteskompenzáció tárgyában beérkezett beadványt. Skizofrén érvelése pedig nem pusztán önmagának, hanem a jogszabályoknak is ellentmond! Vajon mit fog lépni ilyen körülmények között az Alkotmánybíróság?

Az Együtt-PM a Kúriához fordult a 2014-es országgyűlési választások listás eredményeinek megállapítása után. Nem a választás legitimitását vagy eredményeit kifogásolják, hanem alaptörvény-ellenesnek vélik a győzteskompenzáció jelenlegi szabályait (az új szabályoknak a kétharmadot eldöntő jellegével és az ehhez kapcsolódó alkotmányossági kérdésekkel magunk is foglalkoztunk). A felülvizsgálati eljárásban a Kúria meg is hozta a határozatát, amelyben a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Az Együtt-PM szerint „várható volt” a bíróság döntése és pusztán „jogtechnikai lépés” (az Alkotmánybíróság előszobája) volt a Kúrához fordulás. Mivel a bíróság érvelésével három szinten is (nyelvtani, ténybeli és jogértelmezési) probléma van, ezért az AB döntése előtt nem árt egy percig elemezni a Kúria érvelését, hiszen sajnálatos módon, akár előremutató is lehet.

 

A bíró a törvény szája?

A Kúria szerint: „A Ve. 224. § (3) bekezdés a) pontja egyebek mellett kimondja, hogy a bírósági felülvizsgálati kérelemnek tartalmaznia kell a kérelem 223. § (3) bekezdése szerinti alapját, ekként meg kell jelölni azt a jogszabálysértést (sic!), amelybe az egyedi ügyben hozott NVB határozat ütközik.” Kétségtelen, hogy a felülvizsgálati kérelem tárgyában viszonylag gyorsan – a beérkezéstől számított harmadik napon – kellett döntést hoznia a taláros szervnek, de ez nem indokolhatja a fenti megfogalmazást. Mert hát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozata hogyan „ütközhetne” jogszabálysértésbe?! Hiszen a kérelmező pusztán vélelmezi, hogy jogszabálysértés történet (vagyis felvázolja a tényállást és azt, hogy szerinte ez miként sértette a jogszabályokat), s majd a bíróság dönt a jogszabálysértés tárgyában. A Kúra tehát rossz lóra tett, hiszen olyat várt el – álláspontom szerint jogszabálysértő módon – a kérelmezőktől, amit éppen a bíróságnak magának kell kimondania.

Mindez izzadságszagú módon fémjelzi azt, hogy, bizony, indok kellett az érdemi vizsgálat megtagadására. Helyesen: a kérelmezőnek azt a jogi alapot [Választási eljárási törvény 223. § (3) bek.] kell megjelölni, amelynek alapján a bírósághoz fordul. Tehát meg kell jelölni a jogszabálysértést, vagyis a megsértett jogszabályt (jelen esetben az Alaptörvényt) és azt, hogy hogyan sértették meg (az NVB fogalmilag nem tudott jogszerű döntést hozni, mert az a szabály, amelynek alapján a listás eredményeket megállapította alkotmányellenes).

 

Makacs dolgok…

A Kúria többször is megjegyezi elutasító végzésében, hogy a kérelmezők nem utaltak arra, hogy az NVB hogyan sértett törvényt, vagyis nem tettek eleget a választási eljárási törvény bírói felülvizsgálatra vonatkozó szabályának, s felülvizsgálatukban nem jelölték meg a jogi alapot: „A kérelmezők tehát jogszabályokat felsoroltak, azonban azt nem jelölték meg és arra nem is utaltak, hogy az NVB döntése azokat miként sértette meg… A kérelmezők tehát nem jelölték meg, hogy a felülvizsgálattal támadott határozat milyen okból jogszabálysértő, a megjelölt jogszabályhelyekhez kapcsolódóan valójában mi volt a tényleges jogszabálysértés.” Annak bizonyításához, hogy ez kapitális marhaság nincs szükség hosszas jogi fejtegetésre, hiszen maga a bírósági végzés interpretálja az Együtt-PM érvelését egy másik ponton: „… az NVB támadott határozata azzal, hogy a győztes egyéni jelöltekre jutó töredékszavazatokat az országos listás eredmény megállapítása során figyelembe vette a választójog egyenlőségét kényszerítő alkotmányos indok nélkül, illetve az adott cél eléréséhez szükséges legenyhébb mértéken túlmenően korlátozta. Ez sérti az Alaptörvény 2. cikk (1) bekezdését, valamint az Alaptörvény XXIII. cikk (1) bekezdésében elismert választójoggal összefüggésben az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését.

Vagyis éppen a Kúria ismeri el azt, hogy a jogi alap megvolt: az Alaptörvény megsértésére való hivatkozás. (Most nem megyek bele a Kúria újabb nyelvi leleményének, az „alkotmánybírósági határozatokba való ütközésnek”, a vizsgálatába – jogszabályba ütközés van, az AB-határozattal pedig ellentétes lehet valami.) Az alkotmánysértés tényét és mikéntjét (vagyis a felülvizsgálati kérelem jogi alapját) ennél egyértelműbb módon nem lehet kifejezni, az már más kérdés, hogy a Kúra homokba dugta a fejét és nem mert ebbe az utcába bemenni és nem akaródzott valóban jogi érveléssel megalapozott véleményt mondani.

 

Végső bebiztosítás: előre menekülés

Ha sem a nyelvi és logikai hullámvasút nem lett volna elég, a Kúria még azt is megemlítette, hogy „[a] bírósági felülvizsgálati kérelemben a kérelmezők állították az NVB döntésének az Alaptörvénybe és egyes alkotmánybírósági határozatokba ütközését, de nem kérték – sőt ezzel ellentétes nyilatkozatot tettek –, hogy a Kúria az alapul szolgáló törvényi rendelkezések Alaptörvénybe ütközése miatt az Alkotmánybírósághoz forduljon.” Vagyis: még ha érdemben elbírálható is lenne a dolog, az AB-hoz nem fordulhat maga a Kúria (hogyan is nézne ki a választási eredmények esetében). Ezzel kívánta az utolsó kiskaput is becsukni a testület (kicsit olyan a helyzet, mint amikor Áder János a paksi paktum aláírásakor menekült előre és azt mondta, hogy Paks ügyében nem lehet népszavazni – de, hát ezt ki kérdezte tőle?).

 Az eljárásban a polgári perrendtartásról szóló törvény közigazgatási perekre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, s a polgári eljárásjog alapvető elve a kérelemhez kötöttség [lásd: a polgári perrendtartásról 1952. évi III. törvény 215. § és a felülvizsgálat estében 275. § (2) bek.], ugyanakkor ezt felülírja az Alaptörvény [24. cikk (2) bek. b) pont] és alkotmánybírósági törvény [25. § (1) bek.], amikor a bíró számára az Alkotmánybírósághoz fordulás kötelezettségét teremti meg, ha alkotmányellenes normára bukkan. Az már más kérdés, hogy ha a Kúria szerint nem alkotmányellenes a győzteskompenzáció – azonban még ezt sem merte kimondani a testület. Az Együtt-PM-nek tehát ez a nyilatkozta – amely nyilván kettős célt szolgált: egyrészt, hogy ők forduljanak az AB-hoz, másrészt pedig, hogy a dolgot viszonylag gyorsan, max. 6 munkanap alatt, kenyértörésre vigyék – ebben az esetben nem lehet hivatkozási alap a bíróság számára.

 

Mi következik mindebből?

Amikor a bíróság nem ért egyet a kérelmező jogi álláspontjával és nem látja azt megalapozottnak, mindenképpen elutasíthatja. De itt – sajnos – nem ez történt és a Kúria tanácsa – amint láttuk – pusztán nyelvtani és ténybeli okoskodással megpróbálta kihúzni a dolog méregfogát. Talán beláthatjuk: ezúttal ez nem sikerült! Sajnos arra kell, hogy következtessünk, hogy a Kúra eleve nem akarta az Alkotmánybíróságig vinni a dolgot és abban a kérdésben sem akart megnyilvánulni, hogy mit gondol a győzteskompenzációról. Ez kényelmes megoldás, de semmilyen jogi és ténybeli alapja nem volt! Álláspontunk szerint ezért nem szerencsés azt mondani, hogy mindez pusztán „jogtechnikai váróterem” lett volna az AB-döntés előtt, hiszen felvetődik a kérdés: ha a Kúria kényelmi szempontok mentén érdemi vizsgálat nélkül utasítja el a jogorvoslatot – holott annak érdemi vizsgálatára minden ténybeli és jogi alapja meglenne –, akkor mit remélünk az AB-hoz benyújtott alkotmányjogi panasztól?

Ha a Kúrián nem kérjük számon – más eszközünk nem lévén, a társadalmi diskurzus erejével – a jogszerűtlen döntést (és ezzel most nem azt mondom, hogy a Kúriának feltétlenül alkotmányellenesnek kellene tartania a győzteskompenzációt, hanem azt, hogy nem kerülhetné meg a kérdést struccpolitikával), akkor hogyan fogjuk megtenni mindezt az AB esetében? Nem pusztán a végcél a fontos [hiszen ebben az esetben az a vád is megfogalmazódhatna, hogy a felülvizsgálat egyetlen (ön)célja az AB-hoz való eljutás volt és a Fidesz győzelmének kimondatása a taláros testülettel, ami újabb politikai muníciót jelenthet a jogállami kételyek tekintetében], hanem az oda vezető jogállami és demokratikus út! Talán ennek megértése lehet a legnagyobb haszna a Kúria mostani döntésének!

 


Ha tetszett a cikk, csatlakozz hozzánk a Facebookon is:

Címkék: A Alkotmánybíróság Kúria győzteskompenzáció Együtt-PM

5 komment · 1 trackback