„Csapjunk bele a lecsóba!” – így zárta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Bajnai Gordon pénteken javasolt ellenzéki megállapodás-tervezetére adott reakcióját. Bajnai az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség vezetőjeként a múlt hét végén egy olyan forgatókönyvet tett az ellenzék asztalára, amelyben azt tanácsolja, ne várjanak az MSZP által múlt péntekig még helyénvalónak és követendőnek tartott megállapodási stratégiában foglalt időpontig, azaz egy jövő év elejére kitolt megegyezésig. Ehelyett az Együtt–PM és az MSZP már nyáron kezdjék meg a „jó együttműködés menetrendjére” vonatkozó tárgyalásokat, hogy azok már őszre a konkrétumokról szóljanak majd.

Miért éppen e két szervezet? Az MSZP és az Együtt 2014–PM nemcsak a demokrata ellenzék két vezető pártja, hanem egy-egy olyan ellenzéki tömb is, amely körül már most szövetségi rendszerek jöttek létre.

Egyik oldalon a Szolidaritás, a Milla, a Haza és Haladás, illetve a PM, a másik oldalon pedig az MSZP által összehívott, a szakpolitikai álláspont-egyeztetés keretében működő kerekasztalok pártjai. A rendszer kétségkívül bonyolult és sokszereplős, az általános közös pontokon (például a jogállam visszaállításának kérdésén) túl azonban a két ellenzéki tömb szakpolitikai különbözősége, illetve nézeteik politikacsinálásra vonatkozó tartalmi eltérései világosan kirajzolódnak. A két tömb ugyan nem jelent „két világot”, azonban kétségkívül eltérő kontúrral értelmezik a közelmúlt válságtendenciát, akárcsak a szüntelenül válságot kezelő ország képével való szakítást. Bajnai például visszatérő jelleggel fogalmazza meg: Magyarországnak korszakváltásra van szüksége, nemcsak egy „egyszerű” kormányváltásra, régi receptek újraolvasására és alkalmazására, a szekértábor-logikára épülő politikai kultúra átmeneti pacifikálásra.

Az előbbi üzenetek kétségkívül nem kommunikálhatók egyszerűen, napjaink Magyarországa ugyanis nem éppen a balközép-centrista politikára nyitott, tény azonban, ha az ellenzék nem néz és lát túl a baloldali szavazókon, akkor nemhogy korszak-, de kormányváltásra sem lehet számítani. Az MSZP szavazatszerző képessége egyelőre „pihenő” üzemmódban van. A párt 1, 5 millió szavazatra van a győzelemtől, a Gyurcsány Ferenc lemondása előtt, illetve Bajnai kormányzása alatt elvesztett 400–500 ezer szavazót nem tudta visszanyerni, és egyelőre azon kreatív energiák sem látszanak, amelyek változhatnának e helyzeten. A felmérések szerint Bajnai szavazói most alapvetően a baloldalról, a Magyar Nemzet szóhasználatával élve a „ballib” világból érkeznek, a párt ennek ellenére néhány hónap alatt 600-700 ezer szavazót tudhat maga mögött.

A szervezet, illetve a korszakváltás tartalmának ismertsége ugyanakkor korlátozott, és egy tárgyalási sorozat esetleges holnapi kezdete az előbbiek kiterjesztése nélkül könnyen gátat vethet a párt és a teljes ellenzéki oldal növekedésének is. Az Együtt 2014–PM ugyanis nem spórolhatja meg azt a munkát, amit minden pártnak el kell végeznie: programja, politikusai, „világa” országos megismertetését. Ha a választási szövetség úgy egyeztetne, hogy politikájában és szervezetében is kiforratlan, azzal egyrészt saját szavazatmaximalizálását tenné zárójelbe – a kormányváltást pedig bizonytalanná –, másrészt megtakarítaná az MSZP-nek és választói szövetségének, hogy azok is magasabb fokozatra kapcsoljanak.

Az MSZP egy másik reagálásban „érthetetlennek” titulálta a Bajnai javasolta, június 16-ig tartó várakozást. A reakcióval csak annyi a „gond”, hogy miként lehet eleve érthetetlen és kései az MSZP-nek a júniusi indulás, majd az október 23-i megegyezés, ha a párt múlt péntekig eleve egy 2014 januárjáig húzódó egyeztetési folyamatban gondolkodott. Az sem teljesen érthető, hogy miért volt szükség a szocialisták által összehívott ellenzéki kerekasztalra, ha most önkényesen válogatnak annak szereplői közül, hogy csak a DK és az MSZP jöjjön onnan, ők üljenek le az Együtt 2014–PM szövetséggel. Mi értelme volt ebben az esetben hétről hétre leülni a többi párttal? A kérdésekre nincs válasz, hiszen az MSZP pénteki reagálása taktikai lépés volt, célja a jelenlegi ellenzéki erőpozíció konzerválása. 

Az összefogás tartalmi egyeztetését nagy eséllyel mindenképpen előrébb kell hozni, ugyanakkor annak is világosnak kell lennie, hogy a két ellenzéki tömb miben tér el egymástól, milyen alternatívákat képviselnek, milyen Magyarországot akarnak 2014 tavasza után. A kormányt váltani kívánók ugyanis valószínűleg az összefogást akarják, viszont ennek csak akkor van értelme, ha a kormányváltás és a kormányzóképesség, és nem a taktikázás felé mutat. Az sem mindegy, hogy a közös lista vagy a koordinált indulás lesz a célravezetőbb – egyelőre mindkettő mellett szólnak érvek, a válaszadás ezért korai lenne.

Az azonban biztos, hogy aki holnap tárgyalna, az a félkész ellenzéket ültetné egy asztalhoz – a politikában azonban két félkész nem ad ki egy egészet. Kevesebb taktikára, több előrelátásra és érdemi növekedésre van szükség, mert ugye – ahogyan azt sokszor halljuk ellenzéki oldalon – mégiscsak az ország az első. Hát akkor lássuk!